Élmény vagy trauma egy 12 éves kislánynak, hogy világra segítette testvérét?

A 12 éves kislány a napokban ott volt testvére születésénél, sőt az orvossal együtt segítette világra.

A nagy eseményről képek készültek, amelyek felkerültek a Love what Matters oldalra, ahol több százezer lájkot kapott.

Mindez a Mississippi államban lévő Brandonban történt. A családban már az előző gyerek születésénél is gondolkodtak azon, hogy Jacee ott legyen, de akkor még korainak tartották.
Most másfél évvel később azonban úgy döntöttek a szülők, hogy a 12 éves lány már ott lehet a szülőszobában.



Az anyuka bejegyzésében azt írta, hogy a kitolási szakasznál az orvos felajánlotta a kislányak, hogy ha akar segíthet világra hozni a babát.
Jacee természetesen akarta és a szülők is engedték neki, így steril kórházi ruhába öltöztették és ő lesz a szülészorvos segítője.



Az orvos a kezébe vette Jacee kezeit és végig együtt csináltak mindent. Végül a kislány vágta el a köldökzsinórt is.
Az anyuka később azt mondta, hogy a fájdalmak között sokat segített, hogy ránézhetett a szülésnél ott lévő lányára.



A kommentelők azonban szétszedték a bejegyzést és a vélemények megoszlottak. Van, akik szerint a kislány "csodás pillanatokat élhetett át", mások szerint viszont „lelki traumát okozhatott” a kislánynak a látvány.

 

Egy másik hozzászóló szerint Jacee arcán nem a boldogság látszik, hanem hogy ki akar menekülni a helyzetből.
A kislány azóta azt mondta, hogy élete legnagyobb élménye volt a kistestvére születése.

Forrás: 24.hu, lemon.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com