Élve eltemette az apa az újszülöttet, mert nyúlszájjal született!

Egy kambodzsai apa, a pár órás kislányát kivitte a kórházból és élve eltemette egy gödörbe, mielőtt az anyja láthatta volna.


A baba "bűne" az volt, hogy nyúlszájjal és farkastorokkal jött a világra. Az apa pedig annyira szégyellte, hogy így néz ki a kislánya, hogy azt hitte nincs más választása, mint megszabadulni tőle.

A kisbaba csak azért maradt életben, mert a pagoda kertjében ott játszó kisfiúk megtalálták. Az újszülöttet kórházba vitték, és a körülményekhez képest most már jól van. – írja a Phnom Penh Post.

cleft-lip-baby_supplied

Az apát a rendőrség a tettéért őrizetbe vette, a férfi pedig bevallotta, hogy nyúlszája miatt akarta megölni a gyerekét, mert szégyellte, ahogy kinéz.  Az anya pedig az egészről mit sem tudott, mert a 29 éves férfi a szülés után rögtön elvitte tőle a gyereket. Anélkül, hogy ő megnézhette volna.

Az asszony mégis arra kérte a hatóságokat, hogy ne emeljenek vádat a férfi ellen emberölési kísérlet miatt. A rendőrség végül szabadon engedte az apát és ejtették ellene a vádat. Közben pedig elmagyarázták a szülőknek, hogy a kislány deformációja műtéttel helyrehozható.

6-Burried-Baby

. „Sosem gondoltam volna, hogy nyúlszáját meg lehet változtatni” – mondta el a lapnak az anya. Az asszony szerint a férje megbánta, amit tett és „most már nagyon szereti a lányom”.

A gyereket azóta megműtötték a phnompenhi Kmer-Szovjet Barátság Kórházban. A költségeket pedig az Operation Smile fedezte.

A jótékonysági szervezet szerint Kambodzsában sajnos megszokott dolog, hogy a szülők eldobják maguktól a nyúlszájjal vagy más rendellenességgel született gyerekeiket.

Az elmúlt héten például egy varróüzem mellett találtak meg egy magára hagyott nyúlszájjal született pár napos kisbabára.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com