Embereken tesztelik az ebola elleni oltóanyagot

Húsz egészséges felnőtt önkéntes karjába fecskendezik a vakcinát jövő héten, a marylandi orvosi központban.vaccineEbola elleni oltóanyag tesztelését kezdik meg a jövő héten, árulta el Anthony Fauci, a fertőző betegségek amerikai országos intézetének igazgatója (NIAID). Fauci elmondta, hogy a teszt úgy néz ki, hogy húsz egészséges felnőtt önkéntes karjába fogják beadni a vakcinát.

Az igazgató szerint a tesztek végére kiderül, hogy az ebola elleni oltóanyag biztonságos-e és kiváltja-e azt a megfelelő immunválaszt, ami ahhoz kell, hogy az emberi szervezet védve legyen az ebolával szemben.

A jövő heti kísérlet csak az első állomása annak a vizsgálatsornak, amelyben amerikai és brit orvosok vesznek részt. A vakcina embereken való tesztelését Nagy-Britanniában, Gambiában, Maliban és Nigériában is el fogják végezni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnapi bejelentése szerint, több mint 20 ezer olyan ember is lehet, aki megfertőződött a Nyugat-Afrikában tomboló vírussal. Ez a szám mintegy hatszorosa a jelenleg hivatalosan regisztrált megbetegedéseknek.

A WHO olyan stratégiát dolgozott ki, amivel három hónapon belül szeretnék megfékezni a járvány más területekre való átterjedését, valamint szeretnék elérni, hogy hat-kilenc hónapon belül teljesen megszűnjön az.

(Forrás: legendavadasz.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com