Emiatt pártolnák a 12 év alattiak kegyes halálát a holland orvosok

Nagy megdöbbentést váltott ki a Holland Gyermekorvosok Szövetségének a napokban tett kijelentése az eutanáziával kapcsolatban.


A szövetség ebben azt erősítette meg, hogy ők támogatják a 12 év alattiak eutanáziáját.

Az elviselhetetlen kínokat átélő gyógyíthatatlan beteg gyerekeknek jogot kellene biztosítani rá, hogy meghalhassanak – közölték

„Úgy érezzük, hogy meg kellene változtatni a korhatárra vonatkozó szabályozást, mégpedig úgy, hogy bármelyik gyermek egyéni elbírálás alapján kérvényezhesse az eutanáziát” –jelentette ki Eduard Verhagen, a Gröningeni Egyetem oktatója, a szövetség etikai bizottságának tagja.

Hollandiában jelenleg a legalább 12 éves gyerekek kérvényezhetik az eutanáziát, akkor, ha halálos betegségben szenvednek, kibírhatatlan kínokat szenvednek és ki tudják fejezni akaratukat, illetve a szülők is jóváhagyják a döntésüket.

20150705holland-orvosok-partoljak-a-gyermekeutanaziat

„Ha egy 12 éven alulinál teljesülnek ugyanezek a feltételek, a gyermekorvosok most még tehetetlenek. Ideje megoldani ezt a problémát”- érvelt Verhagen.

A holland gyerekorvosok azt sürgetik, hogy a kérdés eldöntésére alakuljon meg egy bizottság. Emellett azt kell figyelembe venni, hogy a 12 év alatti gyerekek érettek-e egy ilyen döntéshez és van-e hozzá elég információjuk, hogy meg tudják hozni azt.

20150526ez-mar-nem-elet-csak1

Ha elérik a törvénymódosítást, akkor Hollandia felzárkózna Belgiumhoz ahol 2014-ben, a világon először jóváhagyták a gyermekeutanáziát.

Belgiumban azóta a reménytelen egészségi állapotú,"kibírhatatlanul és csillapíthatatlanul szenvedő” kicsik kérvényezhetik a „kegyes halált”, akik egyébként  is nemsokára belehalnának a betegségükbe.

child_euthanasia_320_1

Forrás: life

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com