Emmi: 917 szakorvosjelölt pályázott sikeresen az idei ösztöndíjprogramokra

Kilencszáztizenhét szakorvosjelölt pályázott sikeresen az idei rezidensi ösztöndíjprogramokra, így már több mint 3400 rezidens maradt itthon az ösztöndíjprogramnak köszönhetően - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.EmmiA közleményben azt írták, minden érvényes és a szakmai feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtó szakorvosjelölt támogatásban részesül az idei rezidenstámogatási program keretében. Emlékeztettek arra, hogy a szakorvosjelöltek - mint a korábbi években is - a Markusovszky-ösztöndíjra pályázhattak, míg a kórházi-klinikai területen dolgozó szakgyógyszerészjelöltek számára a Than Károly-ösztöndíj biztosított ismét lehetőséget, ők havonta nettó 100-100 ezer forint juttatásban részesülnek.

Azoknak a szakorvos- és fogszakorvosjelölteknek, akik a 2015. évre szóló miniszteri tájékoztatóban meghatározott hiányszakmás képzés valamelyikében jelenleg is részt vesznek vagy részt fognak venni, az úgynevezett hiányszakmás ösztöndíj biztosít havi nettó 150 ezer forint támogatást.

A házi gyermekorvosi körzetek betöltését szolgáló Méhes Károly-ösztöndíjat elnyerő gyermekszakorvos-jelöltek, valamint a Gábor Aurél-ösztöndíjas sürgősségi szakorvosjelöltek havi nettó 200 ezer forint ösztöndíjat kapnak, ha vállalják, hogy a szakvizsgát követően az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig Magyarországon dolgoznak, majd közfinanszírozott intézményben, és nem fogadnak el hálapénzt.

A most lezárult pályázatokat idén februári határidővel tavaly decemberben hirdették meg, az elbírálásokat márciusban tartották. Az államtitkárság felidézte, a rezidensi támogatási program 2011 óta érhető el Magyarországon, a programba eddig már több mint 3400 fiatal szakorvos- és szakgyógyszerészjelölt kapcsolódott be.

A kormány a szakorvos- és szakgyógyszerészjelöltek itthon tartása érdekében meghirdetett ösztöndíjpályázatra a mostani pályázattal együtt eddig csaknem 5 milliárd forintot biztosított.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com