Energiaitaltól bénult le a 13 éves lány- még egytől akár meg is halhat

Egy 13 éves brit lány a középiskola parkolójában vett egy koffeintartalmú italt. Fél óra múlva rosszul érezte magát, aztán néhány óra múlva azt vette észre, hogy a jobb oldala lebénult.


A tehetséges táncos a mirror c. lapnak arról beszélt, hogy nem először fogyasztott energiaitalt, a barátaival hetente többször is vettek. Eddig még senkinek sem volt az övéhez hasonló durva tünete.

Catlin Fraser aznap óra előtt itta meg az italt, majd fél óra múlva rosszul érezte magát.

Először az arca jobb fele zsibbadt le, majd a testének a teljes jobb felénél is ugyanez történt.


A lány megrémült és szól a padtársának, hogy rosszul van, aki jelezte a tanárnőnek is. Catlin tünetei a stroke-hoz hasonlítottak, ezért a tanár kihívta a mentőket, akik kórházba vitték a lányt.

energiaital2

Catlintől vért vettek, majd ECG, CT és röntgen is készült róla. Ez alapján kiderült, hogy nem stroke-ja van, hanem hemiplégiás migrénje. Ez egy nagyon ritka típus, amely fiataloknál jelentkezhet és az egyik tünete a test egyik felének bénulása.

Az orvosok szerint a tüneteket egyértelműen a túl sok koffein okozta.

A lány szervezete nagyon érzékennyé vált a szerre, ezért figyelmeztették, hogy a következő energiaitaltól akár még a szíve is leállhat.

energiaital-e1457691618819

A lány szülei a mirrornak azt mondták, hogy nem hibáztatják az ital gyártóját, viszont az értékesítőit felelősnek tartják a történtekért.

Energy-drink

„Hiába írják rá a dobozra, hogy kismamáknak és kiskorúaknak káros is lehet, az eladók nem veszik figyelembe. Gond nélkül értékesítik olyan kiskorúaknak is, mint amilyen a lányom.” – közölte az anya.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com