Érzéstelenítés nélkül végeztek császármetszést a kismamán

Kínok kínját élte át egy 21 éves német nő, akin állítása szerint érzéstelenítés nélkül végeztek császármetszést.


Lara T. sok szenvedés után beperelte a kórházat, a rémálommá vált szülése miatt.

A fiatal nő természetes úton akart szülni, de aztán minden másképp történt. Mikor már több órája vajúdott az orvosok elhatározták, hogy császármetszéssel segítik világra a kicsit. De a beavatkozás előtt adott érzéstelenítés semmit sem hatott a kismamánál – számolt be róla a német Westdeutsche Rundfunk.

Lara elmondása szerint ordított a fájdalomtól, de az orvosok mégsem vették figyelembe a kínjait.

„Ebbe belehalok!

Meg fognak ölni" - ezt kiabáltam, de senki még csak válaszra sem méltatott
" - panaszolta a fiatal nő.

3,w=993,c=0.bild

Lara arról is beszélt, hogy az orvosa csak akkor közölte vele, hogy a császármetszéshez nem altatják el, mikor a műtőbe mentek vele. „Megijedtem, amikor az orvos közölte, helyi érzéstelenítéssel végzik a császármetszést, ezért rákérdeztem, mennyire fog majd fájni a dolog. Biztosítottak róla, hogy semmit se fogok érezni." – mondta az asszony.

Azonban nem így történt. Lara ügyvédje, Sabrina Diehl szerint a nő érezte a vágást és az izomszakadás miatti fájdalmat és azt is ahogy kiemelték belőle a babát.

Az ügyvéd szerint ami történt egyszerűen botrányos és az ügyfele horrort élt át a műtőasztalon. Ezért 25 ezer euró kártérítést követelnek a kórháztól.

Lara azt is elmondta, hogy a császármetszés után kérdőre vonta az orvost az eljárás miatt.

lara

„Azt mondta nekem, hogy hibát követtek el velem, amikor az altatás helyett a helyi érzéstelenítés mellett döntöttek. Azt is mondta, hogy szégyelli magát, amiért rosszul mérte fel a helyzetet, majd bocsánatot kért" – mesélte.

A coesfeldi St. Vincenz kórház fenntartója visszautasított az üggyel kapcsolatos vádakat. Kiadtak egy közleményt, amelyben arról írnak, hogy alapos belső vizsgálatot folytattak le, amelynek eredménye, hogy az orvosok nem hibáztak a császármetszéskor.

„A tapasztalataink szerint a szülés, és különösen a császármetszés különféleképpen viseli meg a pácienseinket. Van, akik ebben a felfokozott állapotban sokkal érzékenyebbek, és az eljárást kellemetlennek, hovatovább fájdalmasnak élik meg azt, a leggondosabb orvosi eljárás ellenére is" - tették hozzá.

Lara szülése április 28-án volt, de a történteket azóta sem tudja elfelejteni. Félő, hogy a trauma még sokáig végig fogja kísérni.

A kórház nem hajlandó kártérítést fizetni az elszenvedett borzalmakért.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com