Ezért adta vissza örökbefogadott kisfiát egy brit nő – megrázó történet

Egy amerikai fotográfus Claire Patterson mindent elkövetett, hogy jó anya legyen, de egy idő után már nem bírta tovább és visszaadta az adoptált kisfiút.


A megrázó történetet maga osztotta meg nemrégiben az interneten.

"Sosem felejtem el, mikor először láttam a róla készült videót: csak ült ott az ágyában, nézett a kamerába, aztán váratlanul elmosolyodott. Azt hiszem abban a pillanatban vesztem el" – mondta a 40 éves Claire Patterson. A fotográfusként dolgozó brit nő elmondása szerint akkor már egy ideje azon gondolkodott, hogy örökbefogad egy gyereket. "Egész addig túlságosan lekötött a szakmai előmenetelem és mire észbe kaptam, ott álltam közel a negyvenhez férj és család nélkül."

claire-patterson(1)

Claire ekkor elhatározta magát és belevágott az örökbefogadási procedúrába.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Már a folyamat legelején kikötöttem, hogy nem szeretnék fogyatékkal élő, vagy súlyos betegségben szenvedő gyermeket örökbe fogadni, hiszen egyedülálló szülőként nem tudtam volna összeegyeztetni a hivatásommal egy állandó felügyeletre szoruló gyermeket."

A nő szerint a bizottság figyelembe vette, amit kért, és rövid idő múlva már jelezték neki, hogy örökbe fogadhatja a videón látott kétéves kisfiút.  "El sem tudom mondani, mennyire izgatott voltam, remegett a kezem, amikor először átöleltem őt" - meséli.

adoption-mum-628

A nő öröme azonban szertefoszlott, mikor két hét múlva rájött, hogy a gyerek teljesen más, mint a korabeli társai.  "Nem forgott, nem mászott, és egy szó kivételével még csak nem is beszélt" – mesélte.

2012-ben egy évvel az örökbefogadás után megrázó élményben volt része a nőnek."Épp a szüleimhez utaztunk, mikor félreálltam tankolni. Hátrapillantottam, hogy meggyőződjek, a kicsivel minden rendben van, és ekkor vettem észre, hogy rángatózik."

A gyereknek ekkortól elkezdődtek az állandó epilepszia-szerű rohamai, amelyeket mint később kiderült születésekor keletkezett agysérülés okozott.

adoption-mum-2

Mikor Claire mindezt megtudta teljesen összeomlott. Ezután állandó készültségben éltek, sose tudta melyik percben kell a gyerekkel kórházba menni. Egy eset után, amikor a gyerek már úgy tűnt nem éli túl a rohamot, elhatározta, hogy nem tudja tovább folytatni.

"Felhívtam a szociális munkásunkat, és közöltem vele, hogy a fizikális és mentális erőm végére értem, és hogy nem tudom tovább nevelni a kisfiút" – mondja Claire. A nő szerint a szakember megértő volt, de neki mégis meg kellett harcolni a hatóságokkal. Azért hogy elismerjék nem azért vették tőle el a kisfiút, mert alkalmatlan volt, hanem azért, mert ő önként lemondott róla.

"Számomra fontos volt, hogy ez a megjegyzés felkerüljön a papírjaimra, hiszen szeretnék újra örökbefogadni, és nem szeretném, ha emiatt utasítanának el" – magyarázat Claire.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com