Ezért voltak figyelemzavarai 30 évig egy nőnek

Egy amerikai nő majdnem 30 évet várt arra , hogy kiderüljön, mi okozza a furcsa tüneteit. Cole Cohennek már az iskolában gondjai voltak a számokkal, térképpel és autóvezetéssel is.


"Az általános iskolában, sőt, a gimiben is elintézték annyival a dolgot, hogy figyelemzavaros gyerek vagyok, akinek ráadásul tanulási nehézségei vannak" – meséli a most 34 éves amerikai nő.

Az asszony 8 évvel ezelőtt tudta meg, hogy a gyenge iskolai eredményei mögött nem betegség, hanem egy veleszületett agyi rendellenesség van.

28CE503600000578-3085865-image-a-13_1431926542636

A nő nemrég a vele történtekről egy könyvet is kiadott, amelyben leírta, hogy hosszú évekig járta az orvosokat, de sehol sem tudták megmondani mitől vannak a fura tünetei: "A legutolsó esetben, a portlandi orvosomnál szerencsém volt: mikor elmondtam neki, hogy a gyengeség csak bizonyos élethelyzetekben jelentkezik – számoláskor, tájékozódáskor, vagy épp autóvezetés közben – beleegyezett abba, hogy végezzünk egy MRI vizsgálatot" – mondta Cohen a The New York Post című lapnak.

agy

Mikor az orvos meglátta a nő leleteit, a rejtély rögtön megoldódott. Cole agyából ugyanis hiányzik egy citrom nagyságú darab és emiatt voltak furcsa tünetei egész életében.

"Dr. Volt azt mondta, ha a parietális lebeny helyett az agyam frontális lebenyét érinti a rendellenesség, minden bizonnyal súlyosan fogyatékos lennék" – közölte a fiatal nő, aki először megijedt attól, amit hallott, de egy idő után valamennyire mégis megnyugodott.

28CE501500000578-3085865-image-a-6_1431926404907

"Jó érzés volt, hogy pontosan tudom, miért viselkedem máshogy, mint az emberek nagy része. Ma már nem hajtom magam feleslegesen, türelmesebb vagyok magamhoz, mert tudom, bármit, amit elérek az agyam egy része nélkül, igenis komoly teljesítmény." - közölte a nő.

agy(1)

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com