Fájdalmai miatt már a halálért könyörgött szüleinek az 5 éves kisfiú

Egy 5 éves kisfiú borzalmas betegsége miatt iszonyú fájdalmakat élt át már négy hónapos korától kezdve.


PAY-eczema (2)

 Morgan Bishop olyan súlyos ekcémában szenved, amely állandó kínokat okoz neki.


PAY-eczema

A kicsi állandóan tele volt gyulladással és a két lábát csúnya hegek és sebek borították, emiatt nagyon nehezen tudott járni.

Morgan testét ezért sokszor bekötözték, hogy valahogy enyhítsék a fájdalmait, de a gyerek nagyon nehezen viselte.

PAY-eczema (3)

Szülei szerint az volt a legmegrázóbb, mikor 5 éves korában könyörögni kezdett nekik, hogy öljék meg, mert nem bírja tovább a fájdalmakat. -  írja a Daily Mail.

2A7D924500000578-3159036-image-a-47_1436779903932

A szülők Dana és Paul már minden létező gyógymóddal megpróbáltak neki segíteni, de nem jártak sikerrel.

2A7D929900000578-3159036-image-a-37_1436779424262

„Amikor elmondtuk az ismerőseinknek, mire kért minket Morgan, a többségük azzal próbált bennünket nyugtatni, hogy nem tudja miket beszél. Pedig az igazság az, hogy nagyon is tudta mit kér tőlünk: könyörgött a halálért. Nem egyszer, hanem nagyon sokszor.” – mesélték a szülők.

2A7D925D00000578-3159036-image-a-30_1436779351814

Már minden reményüket elvesztették, mikor fél évvel ezelőtt hallottak egy francia kisváros hidroterápiájáról. „Miután Nagy-Britanniában már mindent kipróbáltunk, az interneten kezdtünk keresgélni gyógymódok után. Így bukkantunk Avene városára, ahol évek óta kezelik a Morganhez hasonló betegeket. Sikerrel” – mondja az édesapa.

morgan

A gyógykezelés költségét azonban a családnak kellett állnia, ezért apa létrehozott egy GoFundMe oldalt, hogy az interneten segítséget kérjen.

Emellett pedig barátaival több száz kilométeres jótékonysági biciklitúrát is szerveztek, hogy pénzt gyűjtsön a kisfiának. A történet eljutott a francia klinikára, ahol felajánlották, hogy a kezelés első hetét fedezik.

morgan3-e1441878575428

„Három hetet töltöttünk Franciaországban, Morgant pedig mintha kicserélték volna. A kezelés előtt a fájdalom miatt legfeljebb másfél órát tudott aludni egyhuzamban, most négy-öt órát alszik. Sokkal nyugodtabb, és a mosoly is visszatért az arcára” – mondja Paul.

morgan2

A kisfiúnak még két kezelésre kell majd visszamenni Avene-be, de már sokkal jobban van és nemrég az iskolát is el tudta kezdeni szülei nagy örömére.

PAY-eczema (5)

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com