Feladta a küzdelmet Dominik, a győri bakancslistás kisfiú

Tegnap hajnalban a győri bakancslistás kisfiú, Horváth Dominik feladta a küzdelmet.


A halálos beteg Dominikért, akinek történetéről már korábban ITT  írtunk, egy egész ország fogott össze, mikor júniusban kiderült, hogy gyógyíthatatlan.

A kisfiúnál tavaly tavasszal kezdődtek a rosszullétek, júliusban a fejéből az orvosok eltávolítottak egy daganatot.

2

A műtét után úgy tűnt, hogy a gyerek szépen gyógyul, de 2014 júniusában a szülőkkel az orvosok közölték, hogy a gyerek kisagyában több daganatot is találtak, amelyek műthetetlenek, így az életét már nem tudják megmenteni. Ekkor tudták meg a szülők, hogy a 3 éves kisfiúnak már csak hónapjai vannak hátra.

23436

Mikor Dominik története nyilvánosságra került, sokan összefogtak, hogy segítsenek neki, főleg miután a bakancslistája lett a Facebookon. A szülei szerettek volna neki mindent megadni, amire vágyott. Így meglátogatta a kézilabdás Herr Orsolya, látogatást tehetett a Barátok közt stúdiójába és sétarepülést is terveztek neki. A születésnapján pedig sok meglepetésben volt része, rendőrautóban ülhetett, motorosok köszöntötték fel és egész Kisbér őt ünnepelte.

Dominik az utolsó napokig jól viselte a betegségét, szinte mindig mosolygott és játszott, sokan nem hitték el, hogy beteg. A család és a barátok pedig igyekeztek a kisfiú utolsó napjait megszépíteni.

Dominik múlt szombaton bekerült az intenzív osztályra, 3 nap múlva hajnalban meghalt- számolt be róla a kisalfold. hu.

Dominik(650x433)

A kisfiú édesanyja a tragikus hírt így tudatta a Facebook-on:

Kedves Ismerősök!
A Drága Kis Akaratos Mosolymanó, Horváth Dominik, aki mindig hősként viselkedett és példát mutatott nekünk ma 3 óra 38 perckor felment az angyalokhoz!

Nyugodj békében kis Dominik!

Forrás: hír24

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com