Felfedte a McDonald's, hogyan is készülnek a csirkefalatok

A McDonald's a nyilvánosság elé állt és felfedte, hogy mit is tartalmaznak a csirkefalatok. Túl sok pletyka terjengett a sütött finomságok eredetét illetően, például 2010-ben egy fotó is felkerült egy furcsa, rózsaszín anyagról.


A 2010-ben előkerült fotó vírusként terjedt az interneten. Sokan úgy gondolták, hogy ebből a furcsa, rózsaszín anyagból készítik a McDonald's falatkáit.

Azonban most az éttermek eloszlattak minden kételyt a készítéssel kapcsolatban.
A képek Kanadában készültek, ahol előkészítik a csirkefalatok alapanyagát. A McDonald's célja az volt, hogy véget vessen a rosszindulatú pletykáknak.

article-0-1B2DDB7B00000578-134_634x630 article-0-1B2DDB9E00000578-296_634x389 article-0-1B2DDB8600000578-120_634x424

Az étel előkészítése a csirkemell kicsontozásával, majd a hús szétválasztásával kezdődik. Az étterem szerint egyedül csirkemellet használnak a falatok elkészítéséhez. A húst ezután leaprítják, majd összekeverik a fűszerekkel és a csirke bőrével. A masszát ezután falatka alakúra vágják, majd részben kisütik. Ezután csomagolják, dobozolják, majd szállítják őket. Később az éttermekben sütik ki teljesen.

article-0-1B2DDBA600000578-375_634x443 article-0-1B2DDBAB00000578-260_634x409 article-0-1B2DDBB300000578-692_634x560 article-0-1B2DDBBE00000578-560_634x354

A McDonald's azt is megmutatta, hogy mennyire különbözik a furcsa rózsaszín anyag az eredeti alaptól. Valószínűleg hiába a próbálkozás, hiszen a világ egyik legnépszerűbb gyorséttereme a későbbiekben is fog kapni hideget-meleget.

article-0-1B2DDBC200000578-477_634x481 article-0-1B2DDBC600000578-760_634x433 article-0-1B2DDBCB00000578-769_634x460 article-0-1B2DDBD600000578-433_634x423 article-0-1B2DDBDA00000578-463_634x433

[video width="600" ][/video]
forrás: DailyMail

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com