Fertőző agyhártyagyulladás újra

Vácon ütötte fel a sajnos nem ismeretlen kór a fejét. Egy gimnazista lány halt meg szombat reggelre, fertőző agyhártyagyulladás következtében, derült ki a fővárosi és Pest megyei tiszti főorvos nyilatkozatából, mely az MTI információját volt hivatott megerősíteni.

A lány halálát, a mikrobiológiai vizsgálatok alapján, fertőző agyhártyagyulladás kórokozója (neisseria meningitidis) okozta, amit Homor Zsuzsanna tett közzé.

A tanulólányt náthaszerű tünetekkel kezelték, de sajnos, szombat reggelre virradóra meghalt. Így az elhunyt közvetlen környezetében az ÁNTSZ elrendelte, az úgymond karantént, megtették a szokásos és szükséges óvintézkedéseket, hogy megakadályozzák a betegség esetleges továbbterjedését, így további aggodalomra nem látnak okot, hangzott el a tiszti főorvos beszámolója alapján.

A fertőző agyhártyagyulladás tüneteként jelentkezhet, nyakmerevség, rendkívül erős fejfájás, hirtelen magasra felszökő láz és esetlegesen megváltozott elmeállapot. A felsorolt tünet együttes csak az esetek 44 százalékában jelennek meg együttesen, ezért nehezebb a felismerése a betegségnek.

Sajnos az agyhártyagyulladás tüneteit, akár az influenzával is össze lehet téveszteni, főleg a kezdeti időszakban, igaz légúti tünetek nem jellemzőek, maga a betegség főként magas lázzal, idegrendszeri görcsökkel, tudatzavarral járhat.

Jellemzőként még el lehet mondani, hogy egy gyorsan terjedő, kék és lila színű pontokból álló, úgymond bővérzéses kiütés előzheti meg, a Neisseria meningitidis coccus által okozott betegséget. Ez a tünet különböző helyeken fordulhat elő, lábszárakon, csípőn, kötőhártyán és nem ritkán a tenyéren és a talpon.

Forrás: FN24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com