Fogyókúrás zsinór

Divat ZSINÓR, fogyókúrázóknak. Nagyobb részt üzlet, de az ötlet igazán egyszerű elven működik. Egy jó praktika a fogyókúrázóknak, üzletileg pedig szuper lehetőség lehet a vállalkozásoknak! 

1Senki sem csodálkozik azon, hogy ez az ötlet angol eredetű.

Már az ókori Egyiptomban is használtak ilyen jellegű dolgot, amit egy brit vállalkozás most, mint egyfajta fogyókúrás módszer, mutatja be, árulja termékét, egy zsinórt, amelyen elől gomb van, illetve több gomblyuk, hogy lehessen a szükséges méretnek megfelelően állítani, alakítani. Ezt a zsinórt a nap 24 órájában magunkon kell viselni, a derekunkon.

A lényeg az, hogy a viselője, amint azt érzi, hogy szorítja a rajta levő öv féleség, jelzi, hogy már eleget ettünk, egyfajta emlékeztetés, hogy állj, többet ne. Ez a termék más, nem hasonlít a hagyományos zsinórokhoz, különb, mint egy has-lánc, mivel olyan anyagból készül, hogy lehetővé teszi az egész napos viseletet, nem dörzsöli ki a bőrt, nem nyúlik meg, és teljesen vízálló, nem kell még zuhanyozáskor sem megválni tőle.

Ezt a mondhatni fogyókúrás eszközt, darabonként 25 fontért, azaz körülbelül 8900 forint összegért árulja az angol cég. Praktikus és még divatos is. Egyszerű megoldás a fogyókúrázók minden napjára. Egy zsinór, mely emlékeztet, mely jelzi, mennyi a mérték, vagyis hol a határ. Lehetőség van méret állításra, attól függően ki, hogyan szereti, bírja egyből a megszorításokat, vagy inkább kényelmesebben, lazább zsinórt szeretne.

Aki igazán fogyni szeretne, motivációként, érdemesebb a szorosabb verziót választani, húzza be a hasát, ha szorítást érez, ez által edzésben tartja a hasizmát is.  

Senki se gondolja azt, hogy a zsinór használatával, magától fogyni fog. Ez nem mágia, nem csodaszer. Ez úgy mond egy ösztönző eszköz, egy segítség, hogy megfelelően, vagyis inkább kevesebbet egyen, egészségesebben étkezzen.

forrás://www.nlcafe.hu

 

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com