Folyosóra tették ki a frissen műtött idős nénit a nagyszombati kórházban

Döbbenetes esetről számolt be a Parameter c. lap.

Pozsonyban egy 80 éves nénit agyvérzéssel műtöttek, majd a nagyszombati kórházba vitték. Ott azonban nem volt hely, ezért a frissen műtött idős nőt a folyosón helyezték el, még a pelenkát is ott cserélték rajta
- írja a lap.



Az idős asszony fiát sokkolták a történtek. A férfi ezért a folyosón fekvő, műtött anyjáról fotót készített és nyilvánosságra hozta azt. Mikor felelősségre vonta a kórház dolgozóit, az felelték, hogy helyszűke miatt máshol nem tudták elhelyezni az édesanyját, ahol a nővérek figyelni tudtak volna rá.



Később azt közölték, hogy azért ott helyezték el, mert az összes beteg közül ő volt a legjobb állapotban és szerintük ezzel az adott helyzetben a legjobb döntést hozták meg.




Pavel Hagyar ügyvéd szerint a nénit megszégyenítették és a kórház durván megsértette a törvénybe foglaltakat.

Mindenkinek joga van ugyanis ahhoz, hogy tisztességes kórházi ellátást kapjon, úgy, hogy nem sértik meg az emberi méltósághoz való jogát. Ezért a néninek joga van a bírósághoz fordulni és beperelni a kórházat.



Forrás: nlcafe.hu, noviny.sk

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com