Forradalmian új kórházi ágy, ami elmélyíti a baba-mama kapcsolatát

Forradalmi újítással változtatnák meg az újszülöttek és anyukák kapcsolatának első napjait a kórházakban. Eddig az újszülöttek és az anyukák egymástól elválasztva töltötték az első napokat.


A Magyarországon lévő bababarát kórházakban a picik az ágy végéhez felszerelt külön kis kosárban vannak.

Az együtt töltött kevés időben pedig sok kismama maga mellé vette az újszülöttet az ágyába, ami ugye nagyon veszélyes volt. A pici bármikor leeshetett, az anyuka elbóbiskolhatott és ráfeküdhetett stb.


Ennek kiküszöbölésére alkottak meg egy újfajta ágyat, amelyet egy holland kórházban, a Geldersei Vallei-ben már elkezdték használni és látványos változásokat tapasztaltak.

asp_620_1137

Az ágy olyan kialakítású, hogy a baba és a mama egymás közelében tud maradni és nem választják szét őket, mint ahogy szokták.

asp_620_0

Így a császármetszésen átesett nők is a babájukkal lehetnek, az újszülöttet maguk mellett tudhatják. Ezzel a módszerrel a szoptatás is sokkal könnyebb és egyszerűbb lehet.

asp_620_336

Forrás: szeretlekmagyarorszag

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com