Franciaország: ingyenes abortusz és fogamzásgátlók

Franciaországban most már törvényesen is megszakítható a terhesség térítésmentesen, valamint a fogamzásgátló tablettákhoz is ingyenesen juthatnak hozzá a fiatalok 2013. április 1-jétől.


abortion
Az első és második generációs antibébi tablettákat tette ingyenessé Franciaország egészségügyi vezetése.

Az ilyen gyógyszerekhez most már a 15-18 év közötti fiatal lányok is hozzájuthatnak azzal a feltétellel, hogy a gyógyszertárban orvos által írt receptet és szüleik társadalombiztosítási kártyáját egyidejűleg felmutatják.


A francia kormány azt reméli, hogy a körülbelül 12 ezer terhesség-megszakítás számát csökkentheti ezzel, valamint a nem kívánt terhesség nyomán fellépő társadalmi és erkölcsi problémákat is redukálhatja.

Azért csak az első két generációs fogamzásgátlókra vonatkozik az új szabályrendszer, mert a közelmúltban kiderült, hogy a harmadik és negyedik generációs tabletták fokozottan elősegíthetik a trombózis kialakulását. Ezekre vonatkozóan mindenféle állami támogatás megszűnt.

A törvényt 2012 őszén szavazták meg, Francois Hollande államfő kezdeményezésére, melyben azt állította, hogy javít a fiatalkorúak fogamzásgátlási lehetőségein.

A fogamzásgátlók eddig túl nagy kiadást jelentettek a fiatalok számára, a társadalombiztosítási támogatás ellenére is; valószínűleg ezért vállalták a kockázatot a fiatal párok. A kiskorúak korábban csak nagyon kevés helyen kaphattak ingyenesen olyan tablettát, mellyel elkerülhették a nem kívánt terhességet.

A mai naptól már nemcsak a fiatal lányok kerülhetik el az előre nem tervezett gyermekáldást, hanem a felnőtt nők is ingyenesen eshetnek át abortuszon. Ez eddig csak a kiskorú gyermekeknél volt engedélyezett procedúra, a felnőtt nők fizetéskötelesek voltak; habár az állam 70 százalékos támogatást adott ezekre a nőgyógyászati műtétekre.

Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com