Gyermekeit használja súlyként az edzéshez a testépítő anya

Mia Warwick, ha otthon van a 7 éves Evannel és az 5 éves Jasmine-nel, akkor őket használja az edzéshez, amit a kicsik is élveznek.Mia WarwickIszonyatosan nehezen szakít időt az edzésre a 44 éves Mia Warwick, aki teljes munkaidőben dolgozik, ha pedig otthon van, akkor a gyermekeivel foglalkozik. Mivel Evan 7 éves, Jasmine pedig 5 esztendős, ezért Mia nem engedheti meg magának azt, hogy egyedül hagyja a kicsiket a házban, mert ő edzőterembe akar menni.

Mia Warwick

Mia 20 évesen kezdett el komolyan foglalkozni a testépítéssel. Akkor is éppen az edzőteremben volt, amikor megismerkedett Tommal, akihez feleségül ment. Az édesanya Jasmine születése után, 2008-ban, döntött úgy, hogy szeretné magát újra formába hozni.

Hamarosan rájött, hogy ehhez nem kell edzőterembe járnia, hiszen a gyermekei éppen elég nehezek ahhoz, hogy súlyként emelgethesse őket. Ezt mind a hárman élvezik, hiszen a kicsik addig is játszhatnak a mamájukkal, vagy az ő hátán. Tom mindenben támogatja a nejét, és úgy véli, hogy Mia csodálatosan néz ki.

Mia Warwick2

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com