Ha csak palackozott vizet iszol, ez történik majd a szervezetedben

Sokan vannak, akik úgy gondolják az egészségük megőrzése érdekében csak palackozott vizet isznak.


Azonban ennek is megvannak a maga veszélyei, mivel a szakemberek szerint hosszútávon komoly magnéziumhiány léphet fel a szervezetben. Ennek pedig komoly következményei lehetnek.

A krónikus magnéziumhiány tünetei az alábbiak: puffadás, folyamatos fáradtság érzése, alvászavar, izom- és keringési fájdalom, émelygés, végtagremegés.

palackozott-viz

Természetesen ezek a tünetek együttesen más betegségekre is utalhatnak, ezért nem jelenthetjük ki, hogy magnéziumhiány áll a háttérben. Ilyenkor az orvosok is csak nehezen, több vizsgálat elvégzése után jönnek rá arra, hogy valaki magnéziumhiányban szenved.

Mindezt azért sem egyszerű megállapítani, mert a vérben a magnéziummennyiség 1 százalékát találhatjuk meg. A hiányt ezért véranalízissel tudják kimutatni, mert a nyomelem nagy része az izmokban és a csontokban van jelen.

palackozottviz1

A magnézium nélkülözhetetlen nyomelem, amelyre a szervezetnek óriás szüksége van. Ez a felelős többek között a szívritmus szabályozásáért, nagy szerepe van a csontok egészségének megőrzésében és a vérnyomás mérséklésében is.

 A nőknek az ajánlott napi magnézium bevitel 320 mg, a férfiaknak pedig 420 mg.

Ez igazából nem olyan nagy mennyiség, ha változatosan fogyasztunk zöldséget, gyümölcsöt akkor be tudjuk vinni a szervezetünkbe.

753x440

A dió és a mogyoró például igen gazdag magnéziumban, de a húsok, gabonafélék is tartalmazzák.

Ha a szervezetben magnéziumhiány lép fel, akkor először idegesség, türelmetlenség, émelygés, hányás, a láb ideges mozgatása, súlyosabb esetben pedig izomgörcsök alakulhatnak ki.

palackozott_viz_n

Ezért javasolják azt a szakemberek, hogy igyunk vezetékes vizet is, mert a palackozottban sokkal kevesebb a magnézium.

Forrás: filantropikum

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com