Halál szülés utáni depresszió miatt

Akár végzetes is lehet a sokak által ismert, de nem sokak által kezelt betegség.


VDianaMageralamilyen szinten minden fiatal anyát érinti a szülés után először az eufória, majd bizonyos idő elteltével a depresszió. Ez önmagában természetes. Ami nem az, az ennek mértéke.


Nagy-Britanniában egy 33 éves fiatal anya öngyilkosságot követett el egy pszichiátriai osztályon a férj figyelmeztetése ellenére. A férj 24 órás megfigyelést kért az intézettől, mivel tudatában volt az eset súlyosságának. Diana krónikus aggodalomtól szenvedett.


Az egyik nagy banknál kockázat elemzőként dolgozó hölgy még 2011 novemberében adott életét kislányának. Következő év júniusában került be a kenti intézetbe, ahol 15 percenként ellenőrizték.


Kórházi szobájában mégis egyedül volt, amikor az öngyilkosságot elkövette.

Korábban esetenként engedélyezték neki, hogy elhagyja az intézetet, de mindössze egyszer élt a lehetőséggel. Akkor a Tate Modern Galériába ment, Londonba.


A 39 éves férj most jogorvoslattal akar élni az intézet, illetve fenntartói ellen.babyblues


Az intézet most alapos és kimerítő vizsgálatot indított, hogy bebizonyítsa, az öngyilkosságot nem lehetett előre látni vagy megakadályozni. A vizsgálat befejeztéig további információkat nem osztanak meg a nyilvánossággal.


A férj azt is elmondta, hogy felesége egyszer egy konyhakést csempészett be a kórházba, hozzátette, hogy felesége rendkívül boldog volt, amikor anya lett. Ez volt minden kívánsága.


A számítástechnikus tanácsadó férj szerint felesége ma is életben lenne, ha megfelelő ellátást kapott volna. Most meg kell értetnem a lányunkkal, édesanyja miért nem lesz velünk többé.


A hölgynek már korábban volt depressziója, ami még inkább indokolta volna a különleges figyelmet.


A szülés utáni depresszió általában a szülést követő négy-hat hétben lép fel, bár egyes esetekben - ahogy jelen esetben is - hónapokkal később.


Sok tünete van a rossz hangulattól kezdve, alvásproblémákon át. Az asszonyok ilyenkor nem is vesznek tudomást állapotukról.


Hangulatváltozások is gyakoriak, gyakran sírnak látszólag minden ok nélkül, de a legtöbb esetben ezek a tünetek néhány héten belül maguktól elmúlnak. Ez a szülés utáni szomorúság.


Ha a tünetek tartósan fennállnak, az már lehet szülés utáni depresszió következménye.


Az orvostudomány még adós ennek a betegségnek a teljes körű ismeretével, de valószínű, hogy különböző okok együttese váltja ki, olyanok, mint a pénzhiány, a támogatás hiánya és a szülési nehézségek, esetleg fellépő komplikációk.


Azonban, ha valakinél a fenti problémák egyike sem áll fenn, attól még szenvedhet szülés utáni depresszióban.


Az emberek gyakran feltételezik, hogy a nők ösztönösen tudnak az anyasághoz alkalmazkodni, de az igazság az, hogy hónapok telnek el, míg egy szülő már meg tud birkózni a szülői felelősséggel.


A depresszió ezen fajtájának kialakulásához hozzájárulhat, ha a családban már korábban hasonló előfordult, vagy ha a családban már mániás depresszió előfordult.


Sokáig a szülés utáni depresszió egyedüli forrásának tartották a hormonszint nagyfokú változását a terhesség alatt és után. Bár a hormonális változások kétségtelenül szerepet játszanak, mégsem ez az egyedüli ok.


Jelen esetben az anya úgy érezhette, hogy több segítséget kaphatott volna és kellett volna kapnia.


www. dailymail.co.uk


Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com