Haldoklik a fiatal nő, mert az orvosok nem voltak hajlandóak megvizsgálni

Egy 27 éves fiatal nőnek áttétes mellrákja van és az életéért küzd.


Laura Saull szerint az orvosok ítélték őt halálra, mert nem vették komolyan a panaszait. Azt mondták neki, hogy túl fiatal ahhoz, hogy mellrákos legyen.

laura-staull-e1454925416335

Laura most azért osztottam meg történetét, hogy mások tanuljanak belőle, a rák nem válogat minden korban egyformán veszélyes.

A lány szerint mikor a kínzó tünetei miatt elment az orvoshoz, az nem vette őt komolyan.

„Ahelyett, hogy komolyan vette volna a tüneteimet és alapos vizsgálatokra küldött volna, szorongás elleni szereket írt fel” – meséli a fiatal nő, aki tudja, hogy ezzel az orvos halálra ítélte őt.

Mire 6 hónappal később megvizsgálták már kiderült, hogy áttétes mellrákja van. Laura így most az életéért harcol, de tudja, hogy már nem sok ideje van hátra.

48d612e61e921313bbc745eb55935797

„Ha egy évvel korábban kiderült volna, hogy mellrákban szenvedek, lett volna esélyem a gyógyulásra. Most, hogy a betegség már a gerincemre, a petefészkeimre és a belső szerveimre is átterjedt, csak abban bízhatok, hogy olyan méltósággal és humorral viselem majd az utolsó időszakot, mint az édesanyám.”- mondta el a nő a The Sun c. lapnak.

laura-staull2

Laura arról is beszélt, hogy élete hátralévő idejében azért kampányol, hogy a vele egykorúakkal ne történjen az, ami vele.

A rák ugyanis szerinte nem válogat, kor vagy nem szerint, mindenkire ugyanolyan veszélyes lehet. „Szeretném, ha az orvosok is megértenék, hogy azért mert valaki fiatal, még lehet súlyos beteg.” – jelentette ki.

Laura édesanyja Janet mellrákban halt meg, mikor a lány 11 éves volt.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

http://ujhazak.com