Hazudott az orvosnak, így mentette meg gyermeke életét a bátor anya

Egy anya teljesen kétségbeesett, hogy nem veszik komolyan a lánya tüneteit és végül hazudnia kellett az orvosnak.


Így viszont kiderült, hogy neki volt igaza és a gyerek súlyos beteg. Az anyuka merész tettével megmentette a lánya életét.

kislany2-e1448983051624

A 40 éves asszony szerint, ha nem teszi ezt meg, akkor soha nem derült volna ki, hogy mi baja van a 3 éves kislánynak.

„Ültünk a sürgősségin, a hároméves lányom az ölemben, és vártunk a sorunkra. Éreztem, ahogy szép lassan úrrá lesz rajtam a pánik.

Tudtam, hogy amit tenni készülök, nem helyes, de azt is tudtam, hogy a lányom érdekében meg kell tennem”
– mesélte Amanda Davies a Daily Mail-nek. Az asszony már teljesen kétségbe volt esve, hogy már 1 éve járják az orvosokat és senki nem vette komolyan.

kislany

Amanda és férje először azt vették észre, hogy a kislány nem tud felmenni a lépcsőn. „A kis karjaival tolta fel magát, mintha a lábai nem működnének rendesen”. Néhány hónap múlva Lily már járni sem tudott rendesen. Ekkor vitték orvoshoz először, aki azt mondta, hogy nincs komoly baja a gyereknek.

DHP_MAI_151114lilJPG

„A következő fél évben három orvosnál jártunk, de sehol sem kaptunk pontos diagnózist. Mindenhol azzal próbáltak biztatni minket, hogy ízületi problémáról van szó, olyasmiről, amit az egyszerű fizioterápia is megold majd. Szerettem volna, hinni, hogy ennyi az egész, csakhogy a lányomnak akkor már szinte állandóan fájt a feje.” – meséli az anyuka.

2EF0D6C900000578-3340070-image-m-29_1448925878399

Amanda arról is beszélt, hogy mikor az interneten rákeresett a tünetekre, azt találta, hogy ezeket agydaganat okozhatja. Akkor már nagyon megrémült és kétségbeesett.

„Azt akartam, hogy alaposan megvizsgálják, ezért kitaláltam, hogy beviszem őt a hozzánk legközelebbi kórház sürgősségi osztályára, és azt hazudom, beütötte a fejét és még hányt is.” – árult el az anyuka.

Az orvosok az anya kegyes hazugsága után már komolyan vették az esetet és megröntgenezték a kislány koponyáját. Kiderült az anyuka félelmei nem alaptalanok, a gyereknek agydaganata van.

2EF0D70A00000578-3340070-Poorly_As_well_as_her_problems_with_walking_Lil_began_to_complai-m-25_1448925628059

„Mikor kiderült, hogy rosszindulatú agydaganata van, összeomlottam. Hibásnak éreztem magam, hogy a diagnózisra ilyen sokáig vártunk, úgy éreztem, cserbenhagytam a lányomat.”

2EF0D6F900000578-3340070-image-m-8_1448920791723

Az azóta eltelt egy évben Lilyt megműtötték, amelynek során a koponyájából egy citrom nagyságú daganatot távolítottak el.

Ez érintette a mozgás- és beszédközpontját is. A kislány állapota azóta javult, de az anyuka továbbra is attól retteg, hogy a betegség bármikor visszatérhet.

Brain-Collage

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com