Helyettes tisztifőorvos: 22,5 milliárd forintra nőtt a vastagbélrák kezelésére fordított összeg

A vastagbélrák kezelésére 22,5 milliárd forintot költött az egészségbiztosító 2014-ben, ez több mint kétszeres növekedés a 2001-es 10 milliárd forint körüli összeghez képest - mondta Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Hozzátette: Magyarország sajnos vezető helyen áll Európában a megbetegedések arányát és az ebből származó haláleseteket tekintve, világszinten pedig csak Ausztrália és Új-Zéland előzi meg.

shutterstock_31998349

Elmondta, jövőre indul egy országos vastagbélszűrő program az 50-70 év közötti korosztálynak, székletmintából immunkémiai vizsgálatot végeznek, a mintavétel otthon elvégezhető a kapott eszközökkel.

Felidézte, hogy az eddigi programokban 46 százalékos volt a részvétel, az érintettek közül ilyen arányban küldték vissza a kiadott mintavételi csomagokat.

Kiemelte: külön kell figyelni arra a sajátosan magyar jelenségre, hogy az esetleges pozitív székletminta után a szűrésben részt vevő emberek nem mennek el további vizsgálatokra. A szakértő szerint ez aggasztó és kockázatos, mert korábbi ilyen eseteket később visszakövetve sok rákos halálesetet tudtak azonosítani.

MTI

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com