Hét év után ébredt fel a szüléskor kómába esett édesanya

A vajdasági 25 éves Danijela Kovacsevics még 2009-ben esett kómába, miután szülés közben vérmérgezést kapott.

A nő ezután hét évig volt vegetatív állapotba és már az orvosok is lemondtak róla, hogy felébred. Azonban mégis csoda történt, a fiatal nő magához tért és életében először láthatta kislányát, aki most már 7 éves.

Danijela állapota azóta javult, de a teljes felépülésig még hosszú az út. Az anyukának mindent újra kell tanulnia, jelenleg még ott tart, hogy képes megtartani egy rajztáblát és egy tollat, fel tud ülni egyedül és tudja követni a beszélgetéseket.

A nőt egy speciális német klinikán kezelik, de a szerb társadalombiztosítás ennek a költségeit csak három hónapig tudja finanszírozni. Ezért Danijala teljes felépülése érdekében a család adománygyűjtésbe kezdett.

„Ha egy ember eltöri a karját, nem gyógyul meg teljesen három, hónap alatt. Gondoljanak csak bele, mennyi idő kell az én lányom felépüléséhez” –mondta a nő apja.
A család először a rokonoktól kért segítséget, akik szerveztek egy taekwondo versenyt, a bevételét pedig a nőnek ajánlották fel. Ezen 10 ezer euró gyűlt össze, azaz kb. 3 millió forint.

Danijela kezeléséhez azonban még legalább 50 ezer euró szükséges, azaz kb. 15 millió forint

A nő nagymamája a Blic lapnak azt mondta, hogy a pelenka jelenti a legtöbb költséget, amit három óránként kell cserélni, ezután pedig a drága gyógyszerek és az étel.

A család ezért online adománygyűjtésbe kezdett, a GoFundMe oldalon., ahol már 4195 dollárt, azaz 1,2 millió forint összeget adtak össze a számukra.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com