Hihetetlen: álmában, természetes úton szülte meg babáját a nő

A 23 éves Alice Payne elmondhatja magáról, hogy különleges módon, álmában szülte meg gyerekét.
A kismamánál a szülés hüvelyi úton indult meg, még császármetszésre sem volt szükség. Alice és kisfia pedig jól vannak.

Alice-t a terhesség 38.

hetében fektették be a derbyshire-i Royal Derby kórházba, hogy megfigyeljék.
A kismamát ezért olyan műszerekre kötötték, amelyek érzékelnek minden méhen belüli változást.

Egy ideig semmi sem történt, de azután a készülékek jelezni kezdtek. Ekkor derült ki, hogy Alicen-nál megindultak az összehúzódások, a gépek viszont ezt későn jelezték. Az orvosok előkészültek a szülésre, de közben kiderült, hogy a nő szervezetébe olyan anyagot juttattak be, amelytől elaludt.

A baba azonban már elindult a szülőcsatornában. Az orvosok ekkor azt gondolták, hogy császármetszésre van szüksége, de aztán erre nem került sor.
A kisfiú ugyanis folyamatosan előre haladt és magától megszületett. A kis Philip közel 3 kiló súllyal, természetes úton jött a világra. Alice pedig felébredve megtudta, hogy anya lett.
Azóta eltelt egy hónap, Alice és a kicsi is remekül vannak.

A kismama csak azt sajnálja, hogy gyakorlatilag lemaradt babája születéséről és nem élhette át azt. 

Az orvosok pedig azóta sem tudják elhinni, hogy ez valóban így történt, mert az ehhez hasonló esetek rendkívül ritkák.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com