Hihetetlen! Modell lett a gerincferdüléses lányból – fotók

Leanne Roberts története sokaknak erőt adhat, akik hasonló problémával küszködnek. A lány 14 évesen még attól félt, hogy durva gerincferdülése miatt púpos lesz.


article-2486990-192E8A0900000578-61_306x423Gyógytornával azonban olyan eredményeket ért el, hogy most már modellkedik az egykor s-alakú gerincbetegségtől szenvedő lány.

Leanne-nek pár évvel ezelőtt sokszor fájt a háta és ezért elment az orvoshoz, ahol kiderült, hogy s-görbület van a gerincében – írja a Daily Mail.

Az orvosok egy 12 órás műtétet ajánlottak neki, mely során fémlapokat ültetnek be támaszként – de ez elég kockázatos lett volna.

Leanne viszont nagyon félt a beavatkozástól, ezért nemet mondott a műtétre. A neten eközben rátalált egy Scoliosis SOS nevű klinika oldalára, ahol arról írtak, hogy az ő módszerükkel, speciális gyógytornával a gerinc körüli izmokat erősítik meg, így pedig javítják a tartást.

Leanne pedig felkereste őket és szorgalmasan végezte a gyakorlatokat. Egy idő múlva pedig csoda történt és az állapota javulni kezdett.

A lány álma az volt, hogy modell legyen és a gyógyulása után ez sikerült is neki.

Csodával határos módon a lány állapotában műtét nélkül is olyan javulás állt be, hogy valóra válthatta álmát, és ma már modellként pózol a fotósoknak. 

article-2486990-192E89AC00000578-448_634x406
[ads1]
„Nagyon el voltam keseredve és már semmi sem érdekelt. Nem tudtam olyan életet élni, amilyet szerettem volna. Az gondoltam, hogy a testem állapota miatt már nem lesz lehetőségem úgy élni, ahogy én szeretnék. Amióta azonban elkezdtem a gyakorlatokat megszűntek a fájdalmaim, helyreállt a gerincferdülésem. Érzem, hogy újra ura lehetek a testemnek” – mondta a fiatal lány.

article-2486990-192E89FB00000578-752_634x895

(borsonline)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com