Hipertónianap Debrecenben

Több mint ezer szakember - családorvos, belgyógyász és gyógyszerész - vesz részt a debreceni hipertónianapon, amelyet már tizenharmadszor szervezett meg a Debreceni Egyetem regionális hipertóniacentruma szombaton.hipertóniaA felnőtt lakosság negyven százalékának magas a vérnyomása, amely sokszor cukorbetegséggel, valamint szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) megbetegedéssel is együtt jár, ezért e három betegségtípus megelőzésének kérdéseit együtt tűzték napirendre - mondta Páll Dénes professzor, a hipertóniacentrum vezetője az MTI-nek.

A magas vérnyomás népbetegség, hiszen tíz emberből négynél mérnek az egészséges vérnyomásérték felső határánál - 140/90 Hgmm - magasabb értéket. A hipertóniával kezelt páciensek hét százalékánál diabétesz is társul az alapbetegséghez, emellett gyakran más kardiovaszkuláris megbetegedés is jelentkezhet - tette hozzá.

A szakember szerint időről időre jelennek meg újdonságok a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére és terápiás lehetőségeire. Ilyen például a fixdózisú "hármas kombináció", amikor egy tablettában három vérnyomáscsökkentő hatóanyag található, vagyis a betegeknek lényegesen kevesebb gyógyszert kell szedniük - magyarázta.

A tizenharmadik debreceni hipertónianap résztvevői az elméleti ismerteken túl gyakorlati tudással is gazdagodhatnak: az előadók egyebek mellett kitérnek a magas vérnyomás terhességre gyakorolt hatására, elemzik a hipertónia és a sport kapcsolatát, áttekintik a cukorbetegség gyógyszeres kezelésének aktualitásait, valamint a szívelégtelenség terápiájának lehetőségeit is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

http://ujhazak.com