Hospice-ház épül Debrecenben

A gondoskodó város program keretében a debreceni önkormányzat százmillió forinttal támogatja hospice-ház létesítését a Kenézy kórház területén - jelentette be a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.hospicePapp László (Fidesz-KDNP) elmondta: Debrecen aktív szerepet vállal egy olyan központ létrehozásában, ahol méltó módon gondozhatják a végső stádiumba jutott gyógyíthatatlan betegeket. A város önkormányzata elkötelezett a hospice-ügy mellett, ezért támogatja jelentős összeggel a centrum létrehozását a 43,3 milliárd forintos településfejlesztési forrásból - tette hozzá a polgármester megjegyezve, hogy az integrált fejlesztési program végső változata április végén kerül a közgyűlés elé.

Lampé Zsolt, a Kenézy kórház főigazgatója a magyarországi hospice-ellátás fontos állomásának nevezte a Nárcisz Debreceni Hospice-ház megvalósítását, amely a kórház területén, a terápiás részlegektől elkülönülten, de közel hozzájuk épül fel.

Porkoláb Gyöngyi, a debreceni Méltóság Mezeje program programvezetője hozzátette: a városi önkormányzattal, a Kenézy kórházzal és az egyetemmel közös alapítványt hoznak létre a hospice-ház működtetésére és a projekt gondozására.

A program fontos céljának nevezte a betegek fájdalmainak, lelki szenvedéseinek enyhítését, és ezzel a legjobb életminőség elérését az utolsó pillanatokban, valamint a hozzátartozók segítését a betegség és a gyász terheinek elviselésében.

Porkoláb Gyöngyi kitért arra is: szeretnék elérni, hogy az egészségügyi képzésekben is nagyobb teret kapjon a végső stádiumú daganatos betegek gondozása, szem előtt tartva az emberi méltóság megőrzését a kiszolgáltatott helyzetben lévők esetében is.

"Ez már nem a gyógyítás, hanem az elkísérés szakasza", fontos a humánus megközelítés, a méltóság megőrzése az "életvégi ellátásban" - tette hozzá. Porkoláb Gyöngyi felhívta a figyelmet a csütörtöki hetedik Nárcisz futófesztiválra, amellyel a gyerekek és szüleik figyelmét igyekeznek felhívni a gyógyíthatatlan betegek iránti együttérzés fontosságára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

http://ujhazak.com