Huszonöt éve végezték el az első veseátültetést Debrecenben

Huszonöt évvel ezelőtt végezték el az első veseátültetést a debreceni 1. számú belgyógyászati klinikán, ebből az alkalomból tudományos ülést rendeztek pénteken a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában.kidneyAsztalos László nyugalmazott főorvos, aki 1991.

június 27-én hajtotta végre az első kadáver donoros (halott szervét felhasználó) veseátültetést és 2013-ig vezette a helyi transzplantációs tanszéket, felidézte: az 1980-as években emelkedett a veseelégtelenségben szenvedő betegek száma, s ezzel nőtt a vesepótló kezelések és a transzplantáció iránti igény.

Vezetésével 2013-ig több mint nyolcszáz ilyen beavatkozást végeztek el, s 2010 márciusában megtörtént az első élő donoros veseátültetés is Debrecenben - ismertette a főorvos. Nemes Balázs, a tanszék jelenlegi vezetője elmondta: tavaly 62 volt, az idén várhatóan 50 veseátültetés lesz a debreceni klinikán, s jövő tavasszal, az ezredik vesetranszplantációt követően nemzetközi tudományos ülés keretében értékelik majd a szervátültetés hazai és külföldi helyzetét.

Magyarországon egyébként - tette hozzá - évente összesen 350 veseátültetést végeznek el, az általános várakozási idő három és fél év - tette hozzá az MTI érdeklődésére. Damjanovich László egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem (DE) sebészeti intézetének igazgatója kiemelte, hogy az Auguszta klinikai tömbben, a szívsebészet mellett két új transzplantációs műtőt alakítottak ki, a betegek kezelését pedig korszerű körülmények között négy dializáló állomáson, egyágyas kórtermekben végzik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com