Idegen akcentus szindróma - hirtelen kínai akcentussal kezdett beszélni a brit nő

Hogy érezné magát, ha egyik nap arra ébredne, hogy francia, dán, német akcentussal beszél? 

A 38 éves Sarah Colwillnak nem kell elképzelni milyen lehet egy idegen nyelv akcentusával beszélni, mert vele megtörtént ez a furcsaság. 2010 márciusában arra ébredt fel, hogy megszokott Plymouth kiejtése a múlté és helyébe kínai akcentus lépett. Összesen 61 ilyen esetet tartanak számon 1941 és 2012 között.

Ebből a maroknyi emberből Sarah az egyik, akit "idegen akcentus szindróma"-val diagnosztizáltak.

article-0-1B95C824000005DC-983_634x422A felfedezése után, súlyos migrén gyötörte és ezért elrohant a kórházba, de csak az orvosok teljes elképedésével találkozott a kétségbeesett nő. Az emberek automatikusan azt feltételezik róla, hogy külföldi, a plymouth-i szalonban például a fodrász megkérdezi honnan érkezett, pedig Sarah egész életében a városban élt és dolgozott.  Ezzel a szokatlan állapottal azonban nincs egyedül, sorstársa Kay Russel, 52, aki szintén súlyos migrének után, egyik napról a másikra, francia akcentussal kezdett beszélni.

article-0-1B95C80F000005DC-780_634x421Az orvosok és a tudósok is értetlenül állnak a betegség előtt, amely során a páciens anyanyelvén, de idegen kiejtéssel kezd el beszélni. Mivel gyakran kapcsolódik hozzá fejfájás, ezért úgy gondolják egyfajta neurológiai agykárosodás állhat a hátterében. Orvosi szempontból egy beszédképzési zavarként lehet meghatározni, amelyet a betegek és a környezet érzékel egy másik nyelv akcentusaként. A szindróma gyógyíthatatlan egyelőre.

[video width="600" ][/video]

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com