Így fogja a súlyos beteg magzat a nővére kezét az anyaméhben – videó

Szívszorító ultrahangfelvétel járta be az internetet, amelyben egy kansasi ikerpár egyik tagja fogja a nővére kezét az anyaméhben.


Az egyik babáról kiderült, hogy súlyos beteg, súlyos szívrendellenessége miatt alig feleakkora, mint a nővére. Mikor a szülők meglátták hogy szeretik egymást a babák az anyaméhben elsírták magukat.

ultrahang2

„Jelenleg az ikertestvére az egyetlen, aki ott lehet mellette, hogy segítsen és fogja a kezét” –mondta el a kicsik anyukája. A szülők nemrég tudták meg, hogy az ikrek közül a kisfiú súlyos beteg, amely miatt sokkal kisebb, mint testvére és az agya fejlődésével is gond van.

„Az orvosok szerint a szülés után csak akkor marad majd életben, ha azonnal megoperálják a szívét. Csakhogy erre az operációra nem kerülhet sor: a fiunk agyi rendellenességei miatt” – mondta el a a KWCH hírcsatornának Brittani McIntire, az ikrek édesanyja.

3152C89E00000578-3451699-image-m-14_1455744206045

A kétgyerekes anyuka arról is beszélt, hogy amikor megtudta, hogy újra babát vár, ráadásul ikreket, ő volt a legboldogabb a világon. Az örömöt azonban aggodalom váltotta fel, mikor megtudta, hogy az egyik baba súlyos beteg.

"Szeretném őt átölelni és megszorítani a kezét, hogy tudja, ott vagyok vele, bármi történjék is. Erre azonban jelenleg kizárólag a testvérének van lehetősége” – mesélte a nő, aki elérzékenyült, mikor a legutolsó ultrahangon látta, hogy az ikrek egymás kezét fogják.

ultrahang-e1455794853919

„Az ikertestvérek többsége ilyenkor egymást ütögeti és rugdossa. De nem a mi gyerekeink. Lenyűgöző és egyben felemelő volt látni, ahogy egymás mellett, békében várják, hogy világra jöhessenek.” – tette hozzá.

80974_fb

Az orvosok szerint a kisfiúnak az életbe maradási esélye nagyon kevés, de a szülők bíznak abban, hogy megszületik és ők majd magukhoz tudják ölelni a nővérével együtt.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com