Így fogtak el egy megszökött ebolás beteget Afrikában – videó

A libériai Monroviában a kórházból szökött ebolás beteg a piacon bukott le. A kórházakban használatos karkötőről ismerték fel.


A napokban sárgaruhás védőöltözékben lévő segítő emberek fogták el azt a férfit, aki egy kórházból szökött meg és egy monroviai piacon akart vásárolni.

Az embereknek gyanús lett a fiatal férfi, majd értesítették a hatóságokat és az intézkedésnek köszönhetően egy orvos jelenlétében elfogták a még jó fizikai állapotban lévő fiatalembert és erőszakkal tuszkolták be a furgon hátuljába, hogy mentsék, ami még menthető.

maxresdefault

Ha megfigyeljük a videót, szegény emberek, akik a környéken voltak pánikszerűen menekültek az üldözött embertől, akit végül befogtak, mint egy értelmetlen lényt.

Érdekes módon egyes emberek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen veszélyt jelentenek az egészséges emberek számára, hiszen megfertőzhetik őket. A videón látható fiatalember jó egészségi állapotban volt még, de fertőző állapotban. Nem hiába volt a kórházban az ebola fertőzése miatt. A fizikai állapot hanyatlása progresszíven megváltozhat, akár egyik óráról a másikra és merőben mélyrepülésbe kezdhet az ember egészsége.

Ha belegondolunk, Európában is hasonló hangulatot keltene egy elszökött erősen fertőző ember, mint ahogy ezt látjuk a libériai Monrovia városában a piacon.

35



Forrás: euronews,YouTube

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com