Jelentős, 380 milliós adományt kap az Országos Mentőszolgálat

Jelentős, 380 millió forintos adománnyal támogatja az Országos Mentőszolgálatot a Groupama Biztosító az ügyfeleivel összefogásban. Az adományt jelképesen kedden adták át.A koronavírus járvány kevés pozitív hatásának egyike volt, hogy az emberek tavaly kevesebbet autózva kevesebb balesetet okoztak. Erre reagált tavaly év végén a biztosító, amikor több mint 700 millió forintot ajánlott fel mintegy 250 ezer, egyedi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfele számára.

    
Az ügyfelek dönthettek arról, hogy kérik-e az arányosan egy havi díjuknak megfelelő összeg visszautalását a számlájukra vagy annak beszámítását a biztosítási díjukba, de felajánlhatták a pénzt jótékony célra is, mégpedig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkájának segítésére.

Így a 700 millió forintból 380 millió forint a mentőszolgálat munkáját segíti a jövőben.
    

A közleményben kiemelik, hogy a kedvezményezett kiválasztásával a biztosító is szerette volna kifejezni elismerését az Országos Mentőszolgálat munkatársai számára. Egyúttal ügyfeleinek is lehetővé szerette volna tenni, hogy adakozássukkal megköszönhessék a frontvonalban dolgozó mentősök helytállását. A közleményben Csató Gábort, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját idézik, aki elmondta: az emberektől felénk áradó köszönet és elismerés erőt ad ebben a nehéz időszakban.
   

Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója elmondta: az összefogás eredményeként jelentős adományt adhatnak a mentőszolgálat munkatársainak, "akiknek mindannyian elismeréssel és köszönettel tartozunk". Soha nem támogatta még ekkora adomány az Országos Mentőszolgálatot, amely a magyar mentés 134 éves fennállásának talán legnagyobb kihívásával szembesül a járvány elleni küzdelemben - tartalmazza a közlemény.
    

Az ügyfelek 56 százalékának esetében a mentők munkáját segíti az egyhavi díjnak megfelelő összeg, de a biztosítótársaság azt is megvizsgálta, hogy vannak-e olyan csoportok, ahol ennél nagyobb arányban választottak jótékony célt. Az adatok alapján elmondható, hogy a motorosok adakozóak: több mint 90 százalékuk a mentőknek adományozta a nekik járó összeget, de a teherautósoknál is magas, 74 százalék ez az arány.


Érdekes adat, hogy a piros színű autók tulajdonosai is átlag felett jótékonykodtak: 70 százalékuk adakozott a mentők javára. A friss jogosítvánnyal rendelkezők 79 százaléka támogatta az OMSZ munkáját, továbbá a biztosító legrégebbi, 15-20 éve lojális ügyfeleinek is 80 százaléka ajánlotta fel az összeget a mentőknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com