Jelentős fejlesztések valósultak meg a Szegedi Tudományegyetem klinikáin

Uniós támogatással jelentős fejlesztések valósultak meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának pszichiátriai és neurológiai klinikáján. A több mint 670 millió forintos beruházásnak köszönhetően nagy mértékben javultak az ellátás körülményei.klinSzabó Gábor, az egyetem rektora kedden az egyik helyszínen tartott projektzáró eseményen hangsúlyozta: a beruházással olyan korszerű neurológiai rehabilitációs részleg jött létre, amelyhez hasonló az országban eddig csak Budapesten volt.

Nagyon fontos, hogy a betegeknek az akut ellátás után a lakóhelyükhöz minél közelebb legyen lehetőségük a rehabilitációra, ezért nagyon jó lenne, ha minél több hasonló ellátóegység jönne létre - mondta.

A fejlesztések közül a pszichiátriai és az addiktológiai korai rehabilitációt, valamint e területen a járóbeteg-ellátó hálózat fejlesztését a pszichiátriai klinikán, a súlyos koponya- és agysérültek rehabilitációját pedig neurológiai klinikán megvalósított fejlesztések szolgálják.

Mindkét részleg korszerű eszközöket, berendezéseket is kapott. Kálmán János, a pszichiátriai klinika tanszékvezető egyetemi tanára elmondta: a klinika Kálvária sugárúti épületén végeztek építési, bővítési és felújítási munkálatokat. Ennek eredményeként kialakult az ötvenágyas részlegen a pszichiátriai rehabilitációs fekvőbeteg-ellátás, az akut és krónikus pszichiátriai fekvőbeteg-ellátás és a pszichiátriai járóbeteg-ellátás. A fejlesztés eredményeként az intézmény alkalmassá válik a regionális szerepkör betöltésére - tette hozzá.

Vécsei László, a neurológiai klinika igazgatója arról számolt be, hogy a klinika negyvenágyas neurorehabilitációs osztályán kialakítottak egy hiánypótló, tízágyas részleget, amely ellátja a dél-alföldi régió súlyos koponya- és agysérült betegeinek rehabilitációját.

A projekt keretében a Szegedi Tudományegyetem mint konzorciumvezető és tizenegy partnere a Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP) keretében több mint 2,5 milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre. A fejlesztések a Dél-Alföldön 14 projekthelyszínen, 5 rehabilitációs szakterületen és a hospice területén valósultak meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com