Jól van és sokat akar utazni az első tüdőátültetett magyar kislány

Sikeresen elvégezték az orvosok az első magyarországi gyerek tüdőtranszplantációt. A műtét még március végén volt, az orvosok tegnap számoltak be róla.

A megműtött kislány, a 13 éves Máté Dorka jól van és a héten már haza is mehet a kórházból. A kislány légzésfunkciója már a duplájára nőtt és már egyedül is tud sétálni. Dorka most tele van tervekkel, szeretné bepótolni az elmúlt 13 évet és van egy bakancslistája is. – számolt be róla az RTL Híradója.



A kislányról már egy napos korában kiderült, hogy beteg, cisztás fibrózisban szenved. Ez az egyik leggyakoribb genetikai rendellenesség, de nem mindenki kerül ilyen súlyos állapotba, mint Dorka.

Pár hónapja a tüdeje már többször is összeomlott. Két hónapig volt transzplantációs várólistán, március végén műtötték meg, a beavatkozás hat órán át tartott és áttörésnek számít Magyarországon.
A műtétet az Országos Onkológiai Intézetben és Semmelweis Egyetem közösen végezte el, az eredményről pedig tegnap számolt be az újságíróknak.



Az eseményen Dorka is megszólalt a kórteremből Skype-on keresztül, az orvosok meghatódva hallgatták, ahogy arról beszélt, milyen könnyen tud már lélegezni és mennyire jól érzi magát.
"Korábban sokat romlott az állapotom, de a műtét után nagyon jól ébredtem, teljesen fitt vagyok" – mondta fülig érő mosollyal a kislány. "Annyira sok levegőm volt ébredés után, úgy éreztem, a hasamban is levegő van. De mondták, hogy nincs, így megnyugodtam" – idézte fel Dorka.

  

A kislány hihetetlen derűvel csinálta végig a műtétet és még a szüleiben is ő tartotta a lelket.

"A műtét után négy nappal pedig már mosolyogva fogadta orvosait, itt újjászületés történt"– mondta el Dr. Elek Jenő, az Országos Onkológiai Intézet Aneszteziológiai és Központi Intenzív Terápiás Osztály vezetője.

Klassz kiscsaj, derűvel csinálta végig az egészet -–jelentette ki Dr. Rényi-Vámos Ferenc, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) Mellkasi Központjának vezetője.



"Tudott róla, hogy milyen súlyos az állapota, ő kérte, hogy segítsenek, mert neki nem élet az élet állandóan oxigénpalackhoz kötve. Hihetetlen egyénisége van Dorkának, ha már kicsit van levegője, ha már kicsit nem fáj, akkor neki nincs betegségtudata. Él azokkal a lehetőségekkel amik vannak, a legtöbbet hozza ki belőlük" - mesélte a kislány anyukája.



A kislány a kórteremből videóban üzent a legjobb barátnőjének és unokatestvérének. Arról beszélt, hogy jól érzi magát és tele van tervekkel, többek között el akar utazni Ausztráliába az unokatestvéréhez.

Dorkának az egyéves renerációt követően élete végéig gyógyszereket kell majd szednie, nehogy a szervezete kilökje az új tüdejét. Ezek a gyógyszerek gyengítik majd az immunrendszerét, ezért az orvosaival élethosszig tartó kapcsolatban kell lennie. Ha minden rendben van, teljes életet élhet, iskolába járhat, utazhat, sportolhat és síelhet is.



Forrás: 24.hu, borsonline.hu, rtl.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com