Kardiológus: növeli a szív- és érrendszeri kockázatot az óraátállítás

Svédországban és Amerikában is kimutatták, hogy az óraátállítás utáni hétfőn és kedden, az első munkanapokon körülbelül tíz százalékkal emelkedik a szívrohamok száma - mondta Kiss Róbert a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorfolyamában.

Minden, ami az "alvásidőnkbe gázol", az növeli a szív- és érrendszeri kockázatot - hangsúlyozta.
Kiss Róbert ugyanakkor hozzátette: hétfőnként történik óraátállítás nélkül is a legtöbb stroke és szélütés. "Amikor elkezdünk dolgozni, meglátjuk a főnököt, ez érdekes módon egy olyan stressz, amitől néhányan infarktust kapnak", többen, mint máskor - fogalmazott.

4

Kitért arra, hogy az egészséges szívű embereknél, különösen a nőknél a nagy stressz is képes olyan koszorúérgörcsöt okozni, amely akár infarktushoz is vezethet. Példaként említette, hogy földrengés idején egy óra alatt annyi infarktusos ember kerül kórházba, mint máskor 10-14 nap alatt.

A szakember kifejtette: az infarktus jellemzően heves mellkasi fájdalmat jelent, amely a mellkas közepén vagy a bal karba kisugározva jelentkezik. Ilyenkor az ember rosszul érzi magát, verejtékezik, hányingere lehet vagy eleshet.

Nem feltétlenül jelentkezik azonnali szívmegállás, de azzal is folytatódhat. Ilyenkor meg kell nézni a nyaki ütőeret, azt, hogy lüktet-e, az érintett vesz-e levegőt, ha egyik sincs, akkor meg kell kezdeni az újraélesztést és azonnal mentőt kell hívni. Így nagyon sok embert, Magyarországon akár naponta hetven embert meg lehetne menteni - mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

MTI

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com