Kásler: fejlesztik a hatvani Albert Schweitzer Kórház rendelőintézetét

Háromszázmillió forint vissza nem térítendő állami támogatásból fejlesztik a hatvani Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézetet - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.Kásler Miklós sajtótájékoztatón kiemelte, a fejlesztéssel javul a kórház ellátási területén és vonzáskörzetében élők ellátása, nő a betegbiztonság. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2010-től a kormány 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztésére, amely révén 23 rendelőintézet, 34 mentőállomás épült és 91 kórház, 54 rendelőintézet és 107 mentőállomás újult meg. Emellett - mondta - a Magyar falu program támogatásával 527 orvosi rendelőt felújítottak, építettek, több mint 50 településen új szolgálati lakások épültek és 1702 település kaphatott orvosi eszközöket.
    

Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a támogatást orvosi és informatikai eszközök beszerzésére fordíthatja az intézet, ezenkívül felújítják és akadálymentesítik a létesítmény három liftjét. A politikus hangsúlyozta, hogy a kórház fejlesztése a hatvani járásban élőknek kiemelten fontos, hiszen "volt idő, amikor meg akarták szüntetni a kórházat".
    

Hozzátette: az elmúlt tíz évben mintegy 10 milliárd forint egészségügyi fejlesztés valósult meg Hatvanban; nemcsak a járóbeteg-ellátás újult és újul meg, hanem a térség 38 településén a védőnői, fogászati, háziorvosi szolgálat is. A térségben nincs betöltetlen háziorvosi állás, ha helyettesítéssel is, de elvégzik az alapellátási feladatokat - emelte ki Szabó Zsolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com