Kásler: minden rákbeteg megkaphatja az ideális terápiát

Minden rákbeteg megkaphatja az ideális, rá szabott terápiát - mondta az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa a nemzeti rákellenes nap alkalmából tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.Kásler Miklós kiemelte, hogy az utóbbi 10-15 évben sokat javultak például a hererák, az emlőrák és a limfómák gyógyulási arányai. Emlékeztetett: 1974-ig a magyarországi rákmegbetegedési mutatók és a halálozási adatok nem mutattak különbséget a nyugat-európaiakhoz képest.

1974 és 1992 között azonban Magyarországon "exponenciálisan emelkedett mindkét adat", miközben Nyugat-Európában a magasabb megbetegedési gyakoriság mellett sem emelkedett a halálozás - mondta.

   
A magyarországi rákhalálozás 1999-ben volt a legmagasabb, akkor körülbelül 34 ezren vesztették életüket valamilyen daganatos betegség következtében. Azóta az új betegek növekvő száma mellett stagnált a halálozás, majd az utóbbi 8-10 évben folyamatosan csökkent, ami az új terápiás irányelvek, lehetőségek megjelenésének és az eszközpark megújításának köszönhető - ismertette a főigazgató.
    

Kiemelte, az utóbbi négy évben jelentős fejlesztés indult az onkológiai műszereknél, vidéken megduplázódott a CT- és MR-kapacitás, és megújult a sugárterápiás műszerpark. Utóbbiról megemlítette, az országban 40 nagyteljesítményű besugárzó készülék van, amelyekből 28 új. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik az országos vastagbélszűrési program, Kásler Miklós azt mondta, ismeretei szerint minden feltétel adott a program elindításához, annak szűrési módszereiről azonban "lassú és áldatlan szakmai vita" folyt az utóbbi években.
    

Orsós Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtan Intézetének egyetemi adjunktusa a sajtótájékoztatón arról a kutatásáról beszélt, amely a magyarországi roma populáció genetikai érzékenységét vizsgálta a rákmegbetegedésekre. Azt mondta: a vizsgálatokból kiderült, hogy a roma emberek genetikailag nem érzékenyebbek a daganatos megbetegedésekre, genetikailag nincs különbség a roma és nem roma népesség között abban, hogy fogékonyabbak-e a betegségekre. A roma populáció gyakoribb megbetegedéseinek, korai halálozásának így valószínűleg az életmód az oka.
    

A Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére 1993 óta április 10-e minden évben a nemzeti rákellenes nap, arra emlékezve, hogy Dollinger Gyula, az Országos Rákbizottság alapítója, a rákregiszter elindítója 1849. április 10-én született.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com