Kate hiába 25 éves, egy 12 éves lány testében él

A CRS nevű ritka betegségben szenved az ír nő, akinek az életéből kimaradt a pubertás.CRS
Kate Quinn 14 éves korában még azzal vigasztalta magát, hogy vannak emberek, akik későn érnek, és biztosan ez az oka, hogy nem nő a melle, nincs menstruációja, nem szélesedik a csípője.

Az Írországban élő nőnek hamarosan rá kellett jönnie, hogy beteg, és ezért marad ki az életéből a pubertás kor. A most 25 éves Kate, a CRS nevű betegségben szenved, ami annyira ritka, hogy 25 ezer emberből csak egyet érint.

A 12 éves kornak megfelelő, 145 centiméterű, testben élő Kate, akin a hormonkezelés sem segített, éveken keresztül szégyellte magát, ezért nem ment emberek közé, nem ismerkedett, sose volt párkapcsolata, és a barátaival se járt el szórakozni.

Írországban ő az egyetlen, akit érint a CRS. Kate rengeteg kezelésen részt vett, de a szervezete egyáltalán nem reagált ezekre, és továbbra is egy hatodikos gyereknek néz ki, kivéve az arcát, mert a sok stressz miatt, az idősebbnek látszik.

Az ír nő annyira elkeseredett, hogy úgy döntött a nyilvánosság elé áll, hátha valaki tud biztos gyógymódot a betegségére. A cél érdekében még kísérletnek is hajlandó alávetni magát, mert nem akar tovább így élni.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

http://ujhazak.com