Kemény küzdelem a hízókúra

Nincs könnyű dolga annak, aki szeretne magára felszedni némi plusz kilót, hiszen legalább annyi erőfeszítésbe kerül a hízás, mint a fogyás.
Weight-Loss-Black-Outfit-Small
Dunát lehet rekeszteni a különböző fogyókúrázó módszerekkel, de arról már ritkán esik szó, hogy mit kell tennie annak, aki nem fogyni, hanem hízni szeretne?

A közhiedelem szerint ez nagyon könnyű, hiszen csak jó zsíros, cukros ételeket kell enni. Az igazság az, hogy ennél sokkal komolyabb munka a hízókúra.

Ahogy a fogyásnál, úgy a hízásnál is nagyon fontos a rendszeresség, és az, hogy ne egészségtelen, cukrozott ételeket egyen a nagyobb kalóriabevitel érdekében.

Mivel hízásról van szó, ezért bármit lehet enni, még édességet is, de ezekkel nem lehet kiváltani a főétkezéseket, amiből legalább ötöt kell tartani egy nap!

Ügyelni kell arra is, hogy a hizlaló ételeket lassabban és nehezebben dolgozza fel az ember szervezete, ezért csak nagy odafigyeléssel szabad elkezdeni a hízókúrát, ami mellett a folyadékbevitel sem elhanyagolható, ám víz helyett rostos gyümölcsleveket is lehet inni, valamint nem árt két étkezés között friss, vagy aszalt gyümölcsöt enni.

A sovány embernél nem az okoz dilemmát, hogy mit egyen, hanem az, hogy egyáltalán akarjon enni, ezért hozzá kell szoktatnia a szervezetét a napi öt étkezéshez.

Ez könnyebben megy, ha társasággal eszik több fogásos ételeket.

A fogyókúra legfőbb szabálya az, hogy ne vacsorázzon, illetve lefekvés előtt ne egyen az, aki fogyni akar. A hízni vágyó számára azonban ez már úgy hangzik, hogy mindenképpen vacsorázzon, és fogyasszon valamit lefekvés előtt is!

Ha nem tud egyszerre sokat enni az, aki plusz kilókra vágyik, akkor meg kell tanulnia, hogy hogyan tudja a kisebb adagokat energiadúsabbá tenni. Ehhez jó kiindulópont a liszt, ami kiváló súlygyarapító, tehát habarással készítse el azt, amit csak lehet!

Reggelire készítsen olyan szendvicset, amit vajjal ken meg, és sonka, sajt, valamint majonéz van benne. Amennyiben inkább tojásrántottát enne, akkor abba reszeljen sajtot, és kenyérrel vagy zsemlével fogyassza el!

Ebéd főzés esetében ne vizet használjon, hanem tejszínt, valamint fogyasszon vörös húsokat is, mert az is növeli a kilók számát!

friends-having-dinner-0409-lg-91153691A hízókúra nem lehet kifogás a sport mellőzésére, ugyanis arra szükség van a szervezet egészséges működéséhez, a megfelelő emésztéshez, és a jó közérzethez.

Emellett azért is fontos a rendszeres testmozgás, mert attól megnő az étvágy, ráadásul a sport nem hagyja, hogy a bevitt kalória egyszerű zsírként rakodjon le, hanem a segítségével a vitaminok és az ásványi anyagok átalakulnak a lehető legjobb módon.

S, ha már vitaminok! Természetesen nem szabad elhanyagolni a vitaminbevitelt. Főleg C- és B12-vitaminokra van szüksége a szervezetnek a hízókúra alatt.

Továbbá az étvágyjavító teák is javasoltak, amiket házilag is el lehet készíteni. Ehhez csak némi alapanyagra lesz szükség, mint például, a bazsalikom, articsóka, cickafark, gyömbér vagy borókabogyó.

A vitaminok mellett, a zöldségfogyasztás sem elhanyagolható. Fontos odafigyelni arra, hogy olyan zöldségeket és fűszernövényeket egyen az, aki hízókúrát tart, amelyek hozzájárulnak a súlygyarapodáshoz. Ilyen a kömény, tárkony, petrezselyem és a retek.

Ahogy a fogyókúra, úgy a hízókúra sem fog egyik napról a másikra eredményt hozni, ezért kitartó munkára, és nagy odafigyelésre lesz szüksége annak, aki plusz kilókra vágyik, valamint figyelnie kell arra, hogy ne essen túlzásokba!

(Forrás: napidoktor.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com