Két óra múlva belehalt volna a pókcsípésbe a fodrász

Egy „hamis özvegy” csípte meg Andrea Wallacet, akinek amputálni kellett a bal mutatóujját.hamis özvegyAz utolsó pillanatban került kórházba Andrea Wallace, aki a két fiával játszott a mezőn, amikor érezte, hogy valami megcsípte. Mivel az érintett terület erősen viszketett, ezért a 44 éves asszony azt hitte, hogy csak egy szúnyog volt a tettes.

Az angliai Durhamben élő Wallace pár órával később már azt vette észre, hogy a csípés helye a duplájára duzzadt, majd másnapra elviselhetetlenné vált a fájdalom. A nő azonban akkor ijedt meg igazán, amikor a csípés helyén felrepedt a bőr, és fekete színű genny kezdett folyni, majd az asszony erei is feketévé változtak, ami egyértelműen a mérgezés jele.

Wallace azonnal kórházba rohant, ahol az orvosok elmondták, hogy valószínűleg egy „hamis özvegy” csípte meg, majd jól a nőre ijesztettek azzal, hogy elárulták, meghalt volna, ha egy-két órával később indul a kórházba, mert a méreg elérte volna a szívét, ami azonnali halált jelent.

A nőnek 6 hetet kellett a kórházban töltenie, mert csak addigra ürült ki a szervezetéből a mérgező anyag. A bajt tovább tetézte, hogy a csípéssel nekrotizáló fasciitis, azaz húsevő baktérium is bekerült Wallace szervezetébe. Ez a baktérium önmagában is halálos lehet.

Az orvosoknak 14 beavatkozást kellett végezniük a nőn, hogy megmentsék a bal mutatóujját, amire szüksége volt a fodrászként dolgozó asszonynak, ám végül az orvosoknak be kellett látniuk, hogy csak az amputáció az egyetlen megoldás.

Wallace elmondta, hogy nem hiszi, hogy valaha képes lesz újra dolgozni, hiszen szüksége van a kezére. Az orvosok azzal vigasztalták a beteget, hogy el kell kezdenie jobban használni a középső ujját, és akkor tovább dolgozhat. A nő azonban úgy érzi, hogy hozzá kell szoknia, hogy csak három ujja és egy hüvelykujja van. Ennek ellenére szerencsésnek érezheti magát, mert akár az egész kezét elveszíthette volna.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Komoly egészségügyi problémákat okozhat a szűk nadrág

Komoly egészségügyi problémákat okozhat a szűk nadrág

Akár kórházba is juttathat a szűk nadrág szindróma.

Allergia-kisokos

Allergia-kisokos

Minden, amit tudni kell az egyes allergiákról.

Előzd meg a popcorn agy kialakulását!

Előzd meg a popcorn agy kialakulását!

Ismerd meg a mentális állapotot, amit széttöredezett figyelem, szétszórt gondolatok és a gyors témaváltás jellemez.

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

A műtétet végző orvosok úgy gondolták, hogy legalább két évig fog élni Richard „Rick” Slayman.

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

http://ujhazak.com