Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország

Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország Felelősen a kora gyermekkorért elnevezésű pályázata a koronavírus-járvány idején.Az UNICEF Magyarország csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2020 elején indított pályázaton öt szakmai szervezet nyert el támogatást, amelyet a 0-6 éves, fejlődésük szempontjából veszélyeztetett vagy fogyatékkal élő gyermekek és családjaik érdekében végzett tevékenységükre fordíthattak.

    
A tapasztalatok szerint a járvány idején a fejlesztési programokra hatalmas igény mutatkozott, sok szülő kért tanácsadást, szakértő segítséget - írták. Ismertették: a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület egyéni tanácsadásokat és fejlesztéseket szervezett, amelyekkel 146 gyermeknek nyújtottak terápiát.
    

A szegedi Odú Központ az udvarán a gyerekek komplex személyiségfejlődését segítő játszóteret rendezett be, és 30 családot vitt el vadasparki kirándulásra szakértők bevonásával. A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja úgynevezett szenzoros kommunikációs csoportok felállításával a gyermekek szociális kommunikációs fejlődését támogatta, és segédanyagokkal, gesztusszótárral, szülőknek szóló tájékoztatókkal segítette az otthoni fejlesztés biztonságát.
    

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ a komplex evésterápiás ellátásra koncentrált, amelynek során egyéni és csoportos formában autizmussal élő, súlyosan és halmozottan sérült gyermekek és családjaik kaptak szakszerű és rendszeres segítséget az intézményben. A Vadaskert Alapítvány családterápiát biztosított a szakorvosi vélemények szerint erre rászoruló családoknak. Az esetek többségében figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros (ADHD), vagy autizmus spektrumzavarban érintett gyermekeknek és családjaiknak segítettek. Emellett online előadást tartottak a korai fejlesztés és fejlődés témájában a szülőknek és az érdeklődőknek. Az előadások több ezren vehettek részt.
    

Kiemelték, hogy a járvány idején komoly gondot okoz a korai fejlesztési programok akadozása, pedig az időben elkezdett terápia a gyermek egész későbbi életét megváltoztathatja. 2017-ben Magyarországon a gyerekek mindössze két százaléka kapott fejlesztést a szükséges hét százalék helyett - tették hozzá. A program kidolgozásában és végrehajtásában fontos szerepet vállalt a Budapesti Korai Fejlesztő Központ. A projektet a Penny Market ötmillió forinttal támogatta - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com