Kövérnek nézte és megalázta az orvos a tüdőembóliás kismamát

Elképesztő történetről számolt be a Blikk, amely szerint egy terhes nőt egy orvos durván megalázott.


A doktor kövérnek nézte és fogyókúrára akarta fogni a kismamát, pedig valójában tüdőembóliája volt.

8df461b9345f03e1ef0593b5569cd29b

A műszakvezetőként dolgozó Némedi Ibolyának öröklött Leiden-mutációja van, ami egy genetikai eredetű véralvadási zavar.

A terhessége 30. hetében egyszercsak azt érezte, hogy nem kap levegőt és az arca is puffadni kezd. Ibolya nagyon megijedt és rögtön bement a terhesgondozóba, ahonnan átküldték a szülészetre.

Az ott lévő orvos azonban durva szavakkal illette a 75 kilós kismamát.

"Azt mondta, hogy fogyókúráznom kellene, és ha nem zabálnék sonkát szalonnával, akkor nem így néznék ki" – emlékezett vissza a nő. "Hiába mondtam, hogy néhány hete még egészen más volt a külsőm".

A kismamát ráadásul a terhessége alatt a gyerek apja is elhagyta, így Ibolya a vizsgálat után a szüleihez ment.

Ők először azt hitték asztma, de mikor a lányuk vért hányt, azonnal kihívták a rohammentőt. A kórházban egy másik orvoshoz került, aki rögtön közölte, hogy a kismamának tüdőembóliája van és megnagyobbodott a bal szívkamrája is.

9332c7690552a011e86dda0f1f6b78c9

A kismama végül Budapesten keresett orvost.

A kislánya, Hanna a születése után 4 percig nem lélegzett, ezért újra kellett éleszteni. Az édesanya és a baba most már jól vannak, de Ibolya nem tudja elfelejteni, mennyire megalázóan bánt vele az orvos.

Nem mert perelni, mert attól tart, hogy egyedül álló anyaként nem tudja kifizetni a perköltséget. A történtek után egy levelet írt a kórháznak, de választ eddig nem kapott.

c2a126ef904aa3e548eb65045ea4ad00

"Egy diagnosztikai tévedés súlyos szakmai mulasztásnak minősül. Ebben az esetben az orvosnak fel kellett volna ismernie, hogy a hölgy tüdőembóliában szenved, hiszen ha ebből utólag komoly problé­mája adódik, például a baba meghal, vagy életveszélybe kerül, akkor akár nyolc év börtönre is számíthat a felelőtlen doktor" –mondta el dr. Lichy József büntetőjogi ügyvéd. "Nem is beszélve arról, hogy, ha az emberi méltóságában megsértették Ibolyát a bántó megjegyzésekkel, akkor az orvos ellen fegyelmi eljárást is lehet kérni, és kártérítés igénylésére is lehetőség van – folytatta. Tehát ha a sértett bebizonyítja, hogy bántó módon jártak el vele, akkor sérelmi díjat kaphat" – tette hozzá.

A lap az ügyben megkereste a kórházat, de eddig még nem kapott hivatalos választ. Az egyik főorvos azonban azt mondta, hogy az a kollégája tényleg nyers.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com