Közellenség lett a nő, aki cetlivel hagyta a kocsiban alvó gyerekét

Az új-zélandi anyuka bűne az volt, hogy amíg vásárolt, magára hagyta alvó babáját a kocsiban.

S hogy minden rendben legyen egy cetlit tett rá, amelyen ez állt. „Anyu vásárol. Ezen a számon hívhatod, ha szerinted valamire szükségem van”

Az anyuka azt hitte, hogy így mindenki békén hagyja majd, de tévedett. Valaki meglátta a babát a kocsiban rajta az üzenettel és azonnal lefotózta, majd posztolta a közösségi oldalon.

Ekkor indult el a lavina az anya ellen, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra.




A gyereket a kocsi mellett leparkoló házaspár vette észre és ők készítették a képeket, majd feltöltötték a Facebookra. Az eset nagy botrányt váltott ki, a házaspár a New Zealand Heraldnak azt mondta, hogy ők ott várták meg a kocsi mellett, amíg a nő visszajött a bevásárlásból.

„A feleségem egyszerűen nem volt hajlandó elmozdulni az autó mellől. Mint mondta, nem akarja felügyelet nélkül hagyni a kisbabát.” – mondta az idős férfi.

A közösségi oldalra feltett fotó közben nagy felháborodást váltott ki és vírusszerűen terjedni kezdett. Több ezer dühös kommentet kapott, a felelőtlen anyát egyáltalán nem kímélték a netezők.

Volt olyan is aki a nő anyai képességeit vonja kétségbe. „Már elnézését, de így magára hagyni egy kisbabát a felelőtlenség csúcsa. Senki nem tanította meg ennek a nőnek, hogy 14 év alatti, magatehetetlen gyerkőcöt nem zárunk az autóba?” – írta a hozzászóló.

Sajnos tény, hogy a világon évről-évre sok kocsiban hagyott baba vagy kisgyerek veszti életét, mert a szülők elfeledkeznek róluk vagy túl sok ideig vannak távol. A kicsik teste hamar felforrósodik a tűző napon hagyott kocsiban és a szervezetük nem bírja elviselni a megpróbáltatásokat.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com