Közösségi médiás akcióval hívják fel a figyelmet az Elf Bar veszélyeire

A közösségi médiában indított akcióval hívja fel a figyelmet például az Elf Bar veszélyeire a Dohányzás Fókuszpont - mondta a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezet vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.Demjén Tibor a műsorban azt mondta, már óvodásoknak is indítottak programot, amely a dohányzás veszélyeire hívja fel a figyelmet. A magyarországi óvodák több mint felében, a határon túli intézmények közül háromszázban tartanak felvilágosító foglalkozásokat.
    

Az Elf Bar, illetve a dohányzás miatt megjelennek azokon a platformokon is, amelyeket a fiatalok látogatnak, így a TikTokon és a Facebookon is; van olyan videójuk, amit már több mint egymillióan láttak - ismertette. Érdemes felkeresni a cikiacigi.hu oldalt is, ahol az adott életkornak megfelelő információkat lehet találni a dohányzás káros hatásairól. A honlapról letölthető egy 8-10 foglalkozásból álló, pedagógusoknak szánt "csomag" is - hangzott el.
    

Demjén Tibor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, minden kormányhivatalban elérhető egy életnagyságú bábu és egy érintőképernyős számítógép, amelyen a pedagógusok szemléltethetik a dohányzás káros hatásait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com