Kullancscsípéstől 12 órára lebénult az 5 éves kislány

A Mississippiben élő Jessica Griffin aznap reggel szokásos módon költötte fel 5 éves lányát, de a kis Kailyn nem bírt felkelni az ágyból. A lábai olyan gyengék és erőtlenek voltak, hogy kiesett belőle.

Jessica először azt hitte, hogy a kislány csak elfeküdte a lábait, de később azt vette észre, hogy a gyerek beszéde egyre zavarosabb. Mikor fésülés közben Kailyn fejbőrébe fúródva egy kullancsot talált, rögtön tudta, hogy baj van.



Azonnal berohant a kislánnyal a kórházba és a vizsgálatok után kiderült, hogy a gyerek kullancsparalízist kapott a fertőzött állattól. Az orvos eltávolította az élősködőt és megnyugtatta az anyukát, hogy a kislány tünetei hamarosan csökkenni fognak.
„Megijedtem a szó hallatán, de Kailyn kezelőorvosa megnyugtatott, hogy az ijesztő tünetek az állat eltávolítása után fokozatosan elmúlnak majd.”



Jessica még időben vitte be a kislányát, mert a kullancsparalízis akár halált is okozhat. Ha nem fedezik fel időben a gyerek légzése is leállhatott volna.
Vannak olyan észak-amerikai kullancsfajok, amelyeknek a mérge lentről felfelé induló bénulást okoz. A beteg csak akkor lesz jobban, ha a kullancsot időben megtalálják és kiszedik.



A kislány állapota 12 óra múlva javulni kezdett, újra tudott járni és rendesen beszélni. Az anyuka pedig közzétette az esetet a Facebookján, hogy felhívja a figyelmet a kullancscsípés veszélyeire. Bejegyzésében arról ír, hogy a reggeli bénulásig a kislánynak semmilyen más tünetei nem voltak, egy éjszaka alatt változott meg az állapota.



Mikor előző este lefektettem őt, még teljesen egészséges volt. Vagyis annak tűnt.”
Jessica szerint fontos, hogy minden szülő átnézze a gyerekét, hogy nincs-e benne kullancs.
„Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a szülők egy-egy kirándulás, túra vagy kerti játék után alaposan átvizsgálják a gyermekeiket, nincs-e bennük kullancs. Életet menthetnek vele.”

Magyarországon nem él kullancsparalízist terjesztő kullancs, de olyan igen, amely Lyme-kórt, agyvelő- és agyhártyagyulladást okozhat.

Forrás: lemon.hu, nlcafe.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com