Le kellett itatni a kutyát

Csak a vodka menthette meg Charlie életét, aki hűtőfolyadékot ivott.kutyvodkaÓrái lehetettek hátra annak a kis terriernek, akit egy egyedi megoldással gyógyított meg az állatorvos. Charlie élete azért került veszélybe, mert hűtőfolyadékot lefetyelt. A gazdája, Jacinta Rosewarne, amikor ezt észrevette, akkor azonnal felkapta a kutyát, és az állatorvoshoz rohant vele.

A szakember etilén-glikol mérgezést állapított meg, ami azért veszélyes, mert veseelégtelenséget okoz, ami miatt Charlie elpusztulhatott volna. Az orvos azonban meglepő gyógymóddal állt elő, még pedig azzal, hogy le kell itatni a kutyát.

Ez az ötlet azért jutott az orvos eszébe, mert a tiszta alkohol feloldja a mérgező anyagokat, és akkor csak át kell mosni Charlie gyomrát. A kutya két teljes napig vénásan 700 milliliter vodkát kapott.

Rosewarne elmondta, hogy Charlie teljesen berúgott, botladozott, nyüszített, tehát olyan tüneteket produkált, mint egy bármelyik részeg ember. Habár szomorú és lesújtó volt a gazdi számára ilyen állapotban látni a kutyát, mégis a nem hétköznapi eljárás meghozta az eredményt, mert Charlie meggyógyult.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com