Lefutotta a maratont a lányt, akiről azt mondták, hogy soha nem fog járni

Judith Snape egy ritka genetikai rendellenességgel született, amellyel csak 15-en élnek a világon.

Ez a kyphomelic dysplasia nevű betegség, amely kis növés mellett rövid és a ferde lábakkal jár együtt.



Judith születése után az orvosok azt mondták a szüleinek, hogy a kislány soha nem fog tudni járni. Azonban Judith erre rácáfolt és bebizonyította, hogy elképesztő akaratereje van.

Így 3 éves korára megtanult járni, de az élete nem volt átlagos, mert az emberek megbámulták vagy csúfolták. Ritka betegsége miatt pedig, az orvosok pedig állandó vizsgálatoknak vetették alá.



A lány felnőtt korára csak 150 centi magas lett és elfogadta, hogy ő nem lehet olyan, mint mások. Sokszor érezte magát magányosnak, de nem adta fel az álmait.
Mivel jól tanult, felvették az egyetemre, amelynek elvégzése után Londonba költözött, hogy dolgozzon.



Azonban ott is szembe találta magát az emberek gúnyolódásával, ezért egy idő után úgy érezte nem bírja tovább. Ezért különböző terápiákat próbált ki, végül a futásban találta meg a feszültség levezetés módját. Ez az önbizalmát is növelte és megerősítette testileg és lelkileg is.



Judith még úgy is szeret futni, hogy a lábai lassítják és nehezítik a mozgásban. Annyira belejött a sportba, hogy elhatározta, hogy lefutja a maratont. Úgy gondolta, hogy ha erre képes, akkor bármit meg tud majd csinálni a jövőben.



A lányt végül egy genetikai betegségekkel küzdő betegeket támogató alapítvány karolta fel. Segítségükkel pedig elindulhatott a Virgin Money London Maraton-on, mint az első kis növésű induló.

Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com