Leukémiában meghalt a Ken babává operált 20 éves fiú

Braziliában a napokban hunyt el Celso Santebanes, akit a világ a valódi Ken babaként ismert meg.


A fiúról és átalakulásáról már korábban ITT írtunk cikket.

64290_bbi

Celsonak leukémiája volt, amivel hősiesen harcolt, de 5 hónap után fel kellett adni a küzdelmet. A fiatalembernél januárban fedezték fel a betegséget, mikor az egyik lábimplantátuma elfertőződött és kórházba kellett mennie – számolt be róla a Daily Mail.

296781E500000578-3113540-image-a-80_1433608865708

Celso még 16 évesen döntötte el, hogy Kenné operáltatja magát. mikor Brazíliában megnyert egy szépségversenyt.

Azóta 4 év során kb. 12 millió forintnyi összeget költött plasztikai műtétekre. Átműttette az orrát, állát, állkapcsát, de szilikon implantátumok kerültek mellkasába is.

1406981438932_wps_7_celsosantebanes_4_Instagr

Celso karrierje új külseje után megindult, mikor a babává operált fiú meghívást kapott egy televíziós műsorba. A szereplése után olyan népszerűvé vált, hogy egy-egy VIP partin már több millió forintos gázsiért jelent meg. Egy cég pedig tavaly Los Angelesben elkezdett olyan babákat gyártani, amelyet róla mintáztak Celso néven.

1406979785402_wps_1_Celso_Santebanes_instagra

„Éppen amikor elkezdte valóra váltani az álmait, kiderült a betegsége. Nagy tervei voltak, de Istennek más szándékai voltak vele” –mondta egy Sao Paolo-i lapnak a fiú édesapja. Ezen a videón Celso egyik tavalyi talk show szereplése látható.

celso-santebanes-ken-doll



Forrás: hír24

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com