Maired Kelly sellővé változott az agytumora után

Napközben könyvelőként dolgozik az a 25 éves lány, aki szabadidejében, két barátnőjével együtt, sellővé változik.merlesque-mermaids
Utolsó évét töltötte az egyetemen Maired Kelly, amikor 2010-ben thyrotropinomát diagnosztizálták nála, ami egy igen ritka agyalapi mirigy daganat, ugyanis a jóindulatú daganatok 1-2 százalékában jelentkezik.

A betegség tünetei igencsak megkeserítik az ember életét. Jelentkezhet verejtékezés, idegesség, ingerlékenység, reszketés, alvási probléma, súlyvesztés, hajhullás és bőr elvékonyodás.

A daganatot, amit műtéttel, sugárterápiával, és gyógyszerrel kezelnek, a következő évben eltávolították, ám az hamar elkezdett visszanőni, úgyhogy újra kés alá kellett feküdnie a fiatal lánynak.

A betegség alatt, Maired sok nehézséggel megküzdött. Állandóan fáradtság gyötörte, s a haja is hullani kezdett. Egyetlen dolog volt, amit tudott, és szeretett is csinálni, ez pedig az úszás volt, aminek köszönhetően meg is erősödött. Elmondása szerint a nyugalmat rendszeresen a víz alatt találta meg. Egy idő után Maired sellő felszerelésben, uszonnyal szelte a habokat.

A most három éve könyvelőként dolgozó, 25 éves, cambridge-i lány már teljesen felgyógyult a betegségből, és két barátnőjével úgy döntött, hogy sellőként fogják szórakoztatni az embereket a szabadidejükben.

A Merlesque névre keresztelt trió hetente tíz órát gyakorol, hogy a lehető legprofibb előadást mutassák be a közönségnek szerte az országban. A lányok annyira sikeresek, hogy már Ibizán és Ausztráliában is felléptek.

(Forrás: Medipress)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com